Hogyan fogadjam el az abortusz tényét?

Egy abortusz mindennapos dolog? Agyatlan..

#13-14 nyilván úgy értette, hogy minden nap végeznek abortuszokat. Nyilván nem egy emberen 🤦🏻‍♀️

Nem úgy értette..

13-14, Aki fogamzásgátlást alkalmaz azoknak mindennapos dolog az embriót/magzatot szántszándékkal megölni, csak erről már kínos nekik beszélni. Az megy nekik, hogy másoknak pampogajanak az állítólagos erkölcsi részek miatt, az már nem hogy akkor ők se alkalmazzanak abortáló fogamzásgátlókat. Ahhoz már önzőek, hogy minden porontyot felneveljenek. A baxás fontosabb nekik mint hogy bármikor elhalhat egy magzat a testükben.

Mi van abban, hogy egy férfi sír? Szerintem teljesen normális. Én férjem sírt a Szerelmünk napjai film végén valamelyik első randink alkalmával, és ez volt az a pont, mikor eldöntöttem, hogy együtt maradunk örökre. Inkább azt mutatja, hogy egy teljesen egészséges érzelmi intelligenciával rendelkező ember.

A válaszadók közül keresztülment ezen bárki is, vagy csak az észt osztogatja? Szerintem, aki nem ment keresztül ilyesmin, annak fogalma nincs erről, felesleges okoskodni. Én, igaz női oldalról, de végigcsináltam az abortuszt, és nem tudtam volna ép épsszel kibírni ha egyedül kellett volona megküzdenem ezzel. Egyetemista voltam, a fogamzásgátló árát is nehezen tudtam kigazdálkodni. És higyjétek el, pont azért mert drága volt, be is vettem mindig minden egyes szemet, még bulikba is magammal vittem, mert este 10 az este 10, akkor be kell venni; direkt választottam esti időpontot, a reggeli félkómában nem bíztam. Mégis terhes lettem, egy tök friss kapcsolatban. A terhesség ráadásul veszélyes volt rám nézve, így abortálták. A srác, aki azóta már a férjem, azt mondta nem kényszeríti rám a döntést, de ő elvetetné. Én is hasonlóan vélekedtem, így közös döntés volt. Annak ellenére, hogy én mentem rajta keresztül, őt jobban megviselte. Pontosan azért, mert én tudtam mi történik, én mentem át rajta, ő pedig csak kívülállóként nézte végig, nem tudott segíteni,, nem tudott a helyemben lenni, átvenni tőlem, vagy egyáltalán tenni valamit. Én kikapcsoltam minden érzelmet és zombimód végigcsináltam, de ő ezt nem tudta megtenni. Később mesélte, hogy a beavatkozás után még hónapokig attól félt, mikor omlok össze, és ha ez bekövetkezik, hogyan tudna nekem segíteni, hiszen akkor se tudott amikor kellett volna. Magával ezzel a passzív szerepopel nem tudott mit kezdeni, teljesen a padlóra küldte az hogy nem tehetett értem semmit. Rengeteget beszélgettünk erről és neki ezzel a résszel évekig tartott megküzdenie, hogy amiikor kellett, nem tudott segíteni - mármint szerinte. Mert hogy az pont elég segítség volt, hogy ott volt, nem hagyott a pácban, kiállt mellettem és meghallgatott akárhányszor felhoztam a témát később is. Soha nem hajtott el azzal hogy "jól van már, elég na, lejárt lemez". Mert, igen, sokszor előhoztam a témát később, évekkel később is, néha most is. Ez egy törés maradt az életünkben annak ellenére, hogy mi hoztuk meg a döntést, így ez6zel együtt kell élnünk. Kérdező, ha tényleg nincs más választásotok mint az abortusz, nektek is együtt kell élni ezzel. Nem tehetsz mást, csak hogy támogatod a barátnődet, mellette vagy, meghallgatod és sokat beszélgetsz vele erről ha igényli, vagy ha te igényled. Szerintem ez nagyon fontos, hogy az ezzel kapcsolatos érzelmeiteket megosszátok egymással.

Igen, "keresztülmentem" ezen a rutin beavatkozáson. És?

Nem az a baj, hogy sír, hanem hogy folyamatosan vinnyog egy teljesen ésszerű döntés miatt. Állítólag védekeztek, vagyis nem akartak gyereket, akkor ez miért ekkora tragédia? Nem halt meg senki, nem egy élő gyerektől kell megválni, csak egy kezdeménytől. A kérdezőnek a siránkozás helyett a barátnőjét kellene vigasztalni, neki sokkal rosszabb.