Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Terhesség megszakítása » Mikortól emberi élet a kis...

Mikortól emberi élet a kis életkezdemény?

Figyelt kérdés

Sziasztok!


Mindenki azután olvasson/válaszoljon, hogy megitta mindkét reggeli kávéját, én kultúrált megvitatást szeretnék.


A napokban igen korbácsolja a kedélyeket, hogy milyen irányt vettek az abortusztörvényeket illetően az USA egyes tagállamai. (Érdekes, hogy anno a lengyelek is mennyire meg lettek lincselve hasonló intézkedéseik miatt szintén a tengerentúlról is.)

Az meg még jobb, hogy amíg Spanyolországban tervezik bevezetni a menstruációs-szabadságolásokat, addig Nyugaton egy nő nem rendelkezhet a testében történő dolgokról.


Szóval, csak felvetődött bennem a kérdés, hogy aki nagyrészt abortusz-ellenes, számára mikortól élet az élet.


Mesterséges megtermékenyítés előtt egy spermát és egy petét nem nevezünk annak. És onnantól, hogy megtörtént a művi termékenyítés, már "kisember"? Ha a zigóta emberi szervezeten belül van, akkor már ugyanazok a jogok védik (kellene, hogy védjék), mint mondjuk a 6. 12. 24. vagy 25. hetes embriót illetve magzatot?

Hiszen van, ahol már ezen szerek alkalmazása is tiltott.


Mert ha 6-12. hétig és a 12. héttől idősebb embrió és magzat sokak szemében egyenlő jogokkal kell, hogy rendelkezzen, akkor ez ugyanúgy vonatkozik a szedercsíra állapotra is az ő tekintetükben?


Ez százszor meg volt vitatva, sokak határozottak a véleményükkel kapcsolatban.


De mi van a lefagyasztott embriókkal? Azokat (őket?) ki lehet dobni, ha már nincs rá valamilyen okból igény? Vagy őket is ki kéne hordatni valakivel (??) hiszen kik vagyunk mi, hogy kukába öntsük azokat?


Ilyenkor van különbség női szervezetben és egy petriben lévő életkezdemény között? Ha egyiket "el lehet dobni" a másikat miért nem?


2022. máj. 27. 09:53
1 2 3
 21/26 anonim ***** válasza:
14%
"Mikortól emberi élet a kis életkezdemény?" - azt gondolom, hogy az élve megszületéstől... addig még az önálló helyváltoztatásra sem képes, sem a Földön fellelhető erőforrások (oxigén, tápanyagok) önálló felvételére.
2022. máj. 30. 16:51
Hasznos számodra ez a válasz?
 22/26 A kérdező kommentje:

21-es tulajdonképpen ezekre születés után sem képes. (szoptatáshoz is kell az anyai segítség, újszülöttekre pedig leginkább a helyzetváltoztatás jellemző).


Sőt, van aki ezekre a születést követő ÉVEKBEN sem képes, vagy éppen SOHA. Őket is alacsonyabb rendűnek tartod az élet, mint fogalom szempontjából?

2022. máj. 30. 19:47
 23/26 kürasszír ***** válasza:
34%

Kedves kérdező!


Nem árt tisztázni, mi jelenleg az amerikai abortuszhelyzet, mielőtt véleményt alkotunk.


Ugyanis az USA esetében nem csak a terhesség első harmadában lehetséges alapesetben (egészséges nő egészséges terhessége) az abortusz, mint az Európában szokásos.


Az Egyesült Államok Legfelsőbb Bírósága (SCOTUS) 1973-as Roe V. Wade döntés értelmében a nő gyakorlatilag abszolút joga a terhességmegszakítás a magzat méhen kívüli életképességéig (ez 1973-ban a 28. hét volt, ma már a 23. hét). Ez a döntés kimondta, hogy a magzat méhen kívüli életképessége után az egyes amerikai szövetségi államok már betilthatják az abortuszt, de csak amennyiben kivételt tesznek a nő egészségének védelme esetén.


Ezzel a döntéssel a gyakorlatban két fő gond van:


1.) A Legfelsőbb Bíróság döntése értelmében az egyes szövetségi államok csak tilthatják a méhen kívül életképes, egészséges magzat abortálását, de ez nem egyáltalán kötelező érvényű, azaz, egy szövetségi állam dönthet akár úgy, hogy egészen a születésig, méghozzá bármilyen indokkal lehetővé teszi az abortuszt. Így jelenleg hét liberális szövetségi államban és a fővárosban, Washington DC-ben egészen a születésig engedélyezett a terhességmegszakítás, a nő döntése alapján, bármilyen indokkal.


2.) A “nő egészségének védelmét” extrém tágan értelmezte a Legfelsőbb Bíróság, abba akár hipotetikus veszélyek is beletartozhatnak. Például, ha az orvos jóhiszeműen (in good faith) feltételezi, hogy a nő mentális egészségét akár a születést követően, évekkel veszélyeztetheti a terhesség kihordása, akkor a harmadik trimeszterben, a magzat önálló életképességének elérése után is végrehajtható az abortusz.


Összegezve, az akkor éppen liberális többségű amerikai Legfelsőbb Bíróság 1973-ban, európai szemmel egy extrém megengedő abortuszszabályozást hozott, amely következtében 1973 óta több, mint 50 000 000 abortuszra került sor az Egyesült Államokban. Az Egyesült Államokban a liberális szabályozás miatt, nemzetközi szinten egyébként szokatlanul magas a késői abortuszok száma.


Kb. 10 perces internetes keresés után egy olyan amerikai magán abortuszklinikát találtam, amely egészséges nő egészséges terhessége esetén egészen a 32. hétig végez abortuszokat, egy másik ilyen klinika pedig egészen a születésig. Mindkettő olyan liberális szövetségi államban működik, amelyekben a születésig engedélyezett az abortusz, gyakorlatilag bármilyen indokkal.

2022. máj. 30. 22:03
Hasznos számodra ez a válasz?
 24/26 A kérdező kommentje:

23-as köszönöm a válaszodat, én nem vagyok otthon az Államok törvényeiben, de annyit tudok, hogy államonként eléggé eltérhetnek bizonyos törvények, szóval ilyen értelemben nincs az államok között egység. Példa erre, hogy Texasban van halálsor, legtöbb államban pedig már nincs.


"The Oklahoma Legislature gave final approval on Thursday to a bill that prohibits nearly all abortions starting at fertilization, which would make it the nation’s strictest abortion law."

[link]


"The bill defines an unborn child as “a human fetus or embryo in any stage of gestation from fertilization until birth.”"


[link]


The law also does not apply to the use of morning-after pills such as Plan B or any type of contraception.

2022. máj. 31. 17:04
 25/26 anonim ***** válasza:
100%
#22, egy alapvető különbséget figyelmen kívül hagysz... a terhesség alatt a magzat kifejezetten az ANYJÁRA van rászorulva, akinek a testében létezik, a megszületés után a gyermek meg VALAKIRE, aki - önként vállalva - ellátja. Tehát csak a születés előtt állhat fenn antagonisztikus érdekellentét a nő és a benne élő magzat között, a születés pillanata az, amikortól ez megszünik, és a gyerek már önálló élőlényként létezik.
2022. jún. 1. 12:52
Hasznos számodra ez a válasz?
 26/26 A kérdező kommentje:
25 így értem, hogy mire gondoltál, köszönöm
2022. jún. 1. 13:05
1 2 3

Kapcsolódó kérdések:




Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!