2 abortusz közt mennyi idő kell elteljen, hogy újra műthessék az embert?
"És igen, kötelezné a sterilizásra, mert aki ennyire felelőtlen, az nem alkalmas gyereknevelésre. " - aztán miért is, azért, mert nem a neked tetsző elvek alapján nevelné?
Mint ez a szépreményű 85%-os, aki szerint a legális abortusz = "mikor megölte a testvéredet a saját hülyesége miatt". Na én azokat tiltanám el a kiskorúakkal való minden kapcsolattól, akik ilyen zaccal fertőzik a gondolkodásukat.
Még jó, hogy akinek itt írta, az szemmel láthatóan normális családban, egészséges értékrendben nőtt föl, úgyhogy max kiröhögi ezt a fajta ítélkezést.
Nem, nem azért. Hanem azért, mert FELELŐTLEN. Vagy az szerinted felelős viselkedésnek számít, hogy nem akar valaki gyereket, de ettől függetlenül védekezés nélkül szexel és 2 havonta abortuszra jár? Megsúgom: nem az. Milyen példát mutat? Milyen mintát ad tovább? Hogyan fogja majdan felvilágosítani a gyerekét (már ha akár egyet is megtart majd), mikor neki magának sincs halvány segédfogalma sem erről?
Szegény gyereket nagyon sajnálnám, egyelőre nyilván jobb is, ha nem születnek meg ezek a gyerekek. Viszont fenntartom, hogy ilyen ember ne szüljön később se. Soha nem lesz érett a feladatra.
Nem, nem azért, mert "gyilkosság" az abortusz, mert nem az. Nekem is volt, 2x is - de nem 2 havonta, hanem kb. 20 év alatt. És igen, volt amikor rossz védekezést választottunk és ez volt az ok, de én el is ismertem, ezért később változtattam, hogy ne forduljon elő többször. Gyógyszer mellett pedig igen nehéz teherbe esni, hiába állítasz mást. Ahhoz valamilyen figyelmetlenség kell (kihagyott tabletta, más gyógyszer szedése, betegség stb.). Nyilván jól tett anyuka, hogy nem vállalt be több gyereket és abortuszra ment, de úgy értettem, hogy ezek nála már több szülés után bekövetkezett események voltak, és gondolom nem évente 3-4 alkalommal történt.
Te tényleg nem érzed, mi a probléma ezzel az egésszel?
"Te tényleg nem érzed, mi a probléma ezzel az egésszel?" - nézd, nekem is van véleményem, de azt, hogy valaki hányszor végeztet el egy legális egészségügyi beavatkozást, nos azt úgy hívják, hogy magánügy.
(én a "felelősségteljes" szótól itt már bubópestist kapok, tudod, a valóság az, hogy a tengely két végpontján van a szabadság meg a biztonság, és az ember mindig a saját optimumát keresi a max szabadság és a max biztonság között valahol. De sajnos ma - hála a politika manipulációinak - a "társadalmi elvárás" egyre inkább a rohadt biztonság kimaxolása lesz a minimális szabadság mellett... és ez a tendencia nagyon-nagyon nem jó)
Nem konkrétan a kérdésre válasz, de mi mindannyian a testvéreimmel védekezés (hiba) mellett fogantunk meg. 3 gyereket szerettek volna, csak nem akkor amikor jöttünk. Amikor én születtem friss házasok voltak, 1x kiszakadt az óvszer, testvérem fogamzásgátló mellett, igaz akkortájt anya elkapott valami hányásos vírust emlékei szerint, a legkisebb testvéremnél pedig gond volt a spirállal. Mindhármunkat megtartottak, szeretnek, nevelnek, viszont anya az utolsó szülésénél elköttette magát. És úgy gondolom, hogy ez egy felelősségteljes döntés volt a részükről. Mi ilyen laza család vagyunk, megbeszélünk mindent.
Nekem fél éven belül volt két missed ab.-om, a műtét menete lényegében ugyanaz. Lelkileg megterhelőbb volt, mint fizikailag.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!