Kismamák, ti mit csináltatok a cukorterheléses vizsgálat két óra hosszájában?
Figyelt kérdés
Azt olvastam, hogy nyugalomban kell lenni. Az oké, hogy enni, inni stb. nem lehet, meg nem megyek el bevásárolni a szomszédos Spárba közben, de mégis, olvasni, laptopozni stb. gondolom lehet. Az unalom, kényelmetlen kórházi üldögélés miatti feszülés is kerülhet annyi energiába, mintha közben olvasgatok, nem? Ti mit csináltatok ez idő alatt?2017. nov. 9. 12:44
21/22 anonim válasza:
Én is megittam a cukros vizet, aztán elmentem addig bevásárolni, igaz autóba be, autóból ki és úgy bolt, tehát azért annyit nem aktívkodtam, meg nem rohantam. Nekem mondta a védőnőm előtte, hogy már nem kell ott várni 2 órát, nyugodtan elmehetek és majd vissza kell mennem. Az első szúrás után a laboros hölgy is mondta, hogy akkor hányra menjek vissza, de nem mondta senki sem, hogy mit lehet, vagy mit nem lehet csinálni, úgyhogy ez nekem is új.
22/22 anonim válasza:
Én pont a szomszédos Sparban vásároltam első terhességkor, másodiknál olyan rosszul voltam, hogy egy még beszélgetni sem bírtam anyukámmal, ültem és küzdöttem a hányingerrel. Hajszálra ugyanaz lett a két eredmény, pedig az elsőnél jöttem-mentem ezerrel, másodiknál csak ültem.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!