Mennyire gyakori, hogy a 30. hétben kissé kevesebb a magzatvíz?
Engem azzal riogattak, hogy akár már 2 hónappal szülés előtt befektethetnek, bár szerencsére azt állapították meg, hogy picit kevesebb csak a víz, minden más rendben van.
Kell ezért aggódnom?
30 hétig normális volt a víz, most lett kevesebb.
Mire számíthatok?
Jézusom, dehogy biztos, hogy szivárog, el ne hidd és ezért beparázz!
Nekem is volt két-három hét, amiko az átlagosnál kevesebb volt a vizem, ez kb. olyan 32 hetes kor körül volt.
Mind a két genetikus akinél jártam, azt mondta, hogy nincs jelentősége az ennyivel kevesebb víznek, ez akár lehet genetika is. Azt mondták igyak sokat, de ne aggódjak emiatt.
Hát sokat ittam, tagadhatatlan. A 38 hetes UH-n (múlt héten) teljesen átlagos volt a magzatvíz.
Mindig nézték, mindig zárva voltam, szivárgásról szó sem volt, szóval ne aggódj. Amíg az átlagosnál kicsit kevesebb, nincs ok az aggodalomra. És ezt most a két dokitól idéztem.
Régi a kérdés, de írnom kell úgy érzem.
Van egy vizsgálat: páfrányos teszt a neve. Kenetet vesznek a méhnaykról, és onnan látják, h szivárog-e a magzatvíz. Nekem elvégezték 1 hónapja, mert kevesebb a vizem. Ennek segítségével derült rá fény, h nem szivárog.
Egy fentebbi tudatlan hozzászólásra válaszoltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!