6+5 hetes terhes vagyok ultrahangon azt mondták (és írták), hogy: A gravid uterusban egy 13 mm-es petezsák látható. Benne szikhólyag embriotelep nem látható. Van még remény?
Szerintem is először egy másik orvos és u.h., addig ne kapartass.
Elmondom az én példámat. Az első terhességemnél ilyen idősen már szépen látszott minden és szívhang is volt, így most hogy újra teherbe estem nagyon örültem, hogy mehetek u.h.-ra (most gyógyszerrel sikerült csak összehozni és tuti félidőben, hiszen a tüszőt is figyelemmel kísérték), először voltam a saját dokimnál, mert a gyógyszer miatt ugye ha megjött volna, ha nem menni kellett volna. Na a lényeg akkor ugye 5 hetes voltam, látott már egy 10mm-es zsákot és benne egy pöttyöcskét, és mondta, hogy kontrollra mehetek az sztk-ba is 1,5 hét múlva, mert ugye addigra szépen látszik minden. Szóval nagy várakozással mentem és ott (szép telt hólyag mellett) csak egy 12mm-es petezsákot látott csak az szakasszisztens, semmi mást, ekkor voltam 6+4 hetes (kisfiammal ekkor már 22 mm-es volt a petezsák is + ugye szívhang...) és mondta majd menjek vissza 2 hét múlva, úgyhogy nagyon megijedtem, hogy mi is van, de a dokim megnyugtatott, hogy ez az sztk u.h. és a nem annyira gyakorlott asszisztens miatt lehet, várjunk. Na én alig bírtam kivárni a vizsgálatot, és mivel a kisfiammal végig magán u.h.ra jártunk felhívtam a dokit, hogy ő is nézze meg (ismerem milyen alapos, ő addig nem enged el a vizsgálatról még tüzetesen nem lát mindent, volt hogy 45 percet feküdtem ott, mert babócám nem akart úgy fordulni, hogy normálisan mérni tudja :) ), szóval elmentünk hozzá, ő már a kornak megfelelő méretű petezsákot és életjelenséget látott és megmutatta, hogy pulzál a kis szíve :) , na rá 2 napra azért elmentem az sztk-sra is ha már megvolt az időpontom, szerencsére nem ugyanaz a csajszi volt, de így is kisebbnek mérték, 8mm-rel a babócát :) (szóval 2 nap alatt összement szegénykém :) ja és kb 1 percet vizsgált a többi papírmunka volt, míg a magándokinál több, mint negyed órát voltam benn :) 2 hét múlva meg már megyek a 12 hetesre.
A lényeg, hogy nem mindegy ki vizsgál, milyen u.h.gal...
Keress gyorsan egy másik dokit és addig ne feküdj kés alá!!!
Bocsi, ha kicsit hosszú voltam.
utolsó, hasonló az én történetem is. 6 hetes uh, sztk: 20 mm petezsák (szik, embrió nincs). majd 8 hetes KÉZI vizsgálat magánrendelés: 19 mm petezsák, nem élő terhesség de azért nézessem meg uh-val........most őszintén?? egy terhes nőnek hogy lehet ilyet mondani egy kézi vizsgálat után? és hogy lehet valaki szülész-magánorvos ha még egy uh készüléke sincs???? Igaz nem kérdeztem meg de evidensnek vettem hogy van UH készüléke. aztán másnap visszamentem az sztkba - ott már volt szívhang és 34 mm embrió. Őszintén nem tudom hogy a magánorvos a kezével melyik szervemet fogdosta, de nem is szeretném most már tudni.
Kedves kérdező, jó volna tudni mi van veled. írj majd.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!