Ez mennyire normális? Ti tapasztaltatok ilyesmit? Váltanátok orvost? (Bocsi hosszú lesz)
Magánba járok terhesgondozásra. Az orvost úgy választottuk, hogy ajánlások alapján. Nem olcsó orvos (még a magán dokik között sem), az interneten is és ismerősök is ódákat zengenek róla, egy negatív kritikát találtam róla a neten, hogy valaki, mikor kereste, akkor nem volt elérhető, de ennyi, amúgy senki semmi rosszat nem ír róla.
Viszont nekem most volt egy nagyon érdekes tapasztalatom vele. Eddig sem feltétlenül volt meg a kémia, bár nagyon kedves, nyugodt orvos, a kérdéseimre precízen válaszol, az volt az érzésem, hogy csak azokra a kérdésekre válaszol, amiket felteszek, ha elfelejtek valamit, akkor “így jártam”, semmilyen elérhetőséget nem adott és mikor az aszisztensen keresztül próbáltam kérdést továbbítani, nem is érkezett rá válasz. A kiskönyvemet, leleteimet sosem nézi, van egy pajzsmirigy alulműködésem, viszonylag magas TSH-val, egyszer megbeszéltük, hogy az endokrinológus a terhesség alatt havi vérvételt javasol, de pl. erre sem kérdezett rá, hogy megvan-e. (Pedig ebben a hónapban nem kaptam időpontot és nem tudtam megcsináltatni, azért kell nézni, mert nem szedek rá gyógyszert, mert pont határértékes).
Ami viszont nekem nagyon furcsa volt, hogy legutóbb, mikor ott voltunk, nem kaptam leletet, csak képeket a babáról. Gondoltam megnézem az ESZT-ben és ott három mondat van leírva, az egyik, hogy hány hetes terhes vagyok, a másik, hogy nincs folyásom, a harmadik, hogy rendben van a vérnyomásom.
Se a folyásra, se a vérnyomásra nem kérdezett rá, ráadásul, ma a védőnőnél kiderült, hogy nincs is rendben a vérnyomásom, de ugye ő meg sem nézte. Elvileg két hét múlva megyek vissza hozzá a második UH-ra, szóval lehet, hogy ott alaposabb lesz, ez olyan “rendszeres fizetős pofavizit” volt most csak. De akkor is furcsa, hogy valótlanságokat állít a leleten.
Ti váltanátok orvost? Ismerősi körben ő az egyetlen, akit mindenki ajánlott és ennyire jó véleménnyel van róla mindenki a neten is, de ha ezt nem tudnám róla, akkor én váltanék, csak félek, hogy mindenki más csak még rosszabb.
Én csak arra reagálnék hogy "Más mindenki dicséri"...
Nekem fordított helyzet: nőgyógyász,állami kórház.A doktor volt kollégája mondta hogy nagyon jó szakember de bicska nyitogató stílusa van+a neten is csak rosszakat olvastam róla(stílus terén)
2-3 alkalommal találkoztam vele,kedves is volt egy rossz szót nem szólt.
Tehát mindig vannak kivételek mindkét esetre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!