Ez mennyire normális? Ti tapasztaltatok ilyesmit? Váltanátok orvost? (Bocsi hosszú lesz)
Magánba járok terhesgondozásra. Az orvost úgy választottuk, hogy ajánlások alapján. Nem olcsó orvos (még a magán dokik között sem), az interneten is és ismerősök is ódákat zengenek róla, egy negatív kritikát találtam róla a neten, hogy valaki, mikor kereste, akkor nem volt elérhető, de ennyi, amúgy senki semmi rosszat nem ír róla.
Viszont nekem most volt egy nagyon érdekes tapasztalatom vele. Eddig sem feltétlenül volt meg a kémia, bár nagyon kedves, nyugodt orvos, a kérdéseimre precízen válaszol, az volt az érzésem, hogy csak azokra a kérdésekre válaszol, amiket felteszek, ha elfelejtek valamit, akkor “így jártam”, semmilyen elérhetőséget nem adott és mikor az aszisztensen keresztül próbáltam kérdést továbbítani, nem is érkezett rá válasz. A kiskönyvemet, leleteimet sosem nézi, van egy pajzsmirigy alulműködésem, viszonylag magas TSH-val, egyszer megbeszéltük, hogy az endokrinológus a terhesség alatt havi vérvételt javasol, de pl. erre sem kérdezett rá, hogy megvan-e. (Pedig ebben a hónapban nem kaptam időpontot és nem tudtam megcsináltatni, azért kell nézni, mert nem szedek rá gyógyszert, mert pont határértékes).
Ami viszont nekem nagyon furcsa volt, hogy legutóbb, mikor ott voltunk, nem kaptam leletet, csak képeket a babáról. Gondoltam megnézem az ESZT-ben és ott három mondat van leírva, az egyik, hogy hány hetes terhes vagyok, a másik, hogy nincs folyásom, a harmadik, hogy rendben van a vérnyomásom.
Se a folyásra, se a vérnyomásra nem kérdezett rá, ráadásul, ma a védőnőnél kiderült, hogy nincs is rendben a vérnyomásom, de ugye ő meg sem nézte. Elvileg két hét múlva megyek vissza hozzá a második UH-ra, szóval lehet, hogy ott alaposabb lesz, ez olyan “rendszeres fizetős pofavizit” volt most csak. De akkor is furcsa, hogy valótlanságokat állít a leleten.
Ti váltanátok orvost? Ismerősi körben ő az egyetlen, akit mindenki ajánlott és ennyire jó véleménnyel van róla mindenki a neten is, de ha ezt nem tudnám róla, akkor én váltanék, csak félek, hogy mindenki más csak még rosszabb.
Illetve attól is félek, hogy valahogy “én provokálom ki ezt a viselkedést”.
Három nőgyógyásznál voltam eddig és mindháromról nagyon pozitívak voltak a tapasztalatok, de nekem csak az egyikük volt igazán szimpatikus. Sajnos ő szülést nem vállal.
Ha Magyarországon laksz amúgy sem szulhetnel nála, csak magánban.
Te érzed hogy milyen a viszonyod vele. Ha nem szimpatikus válts orvost. Lehet 10/9 embernek bejon és pont neked nem.
Vagy nem volt jó napja.
Hanyadszorra voltál nála?
Azt számoltuk pár hete, hogy niftyvel és a vizsgálatokkal kb. 2 millió körül lesz a szülés. Azért ennyiért picit többet várnál az orvosodtól, minthogy ne vegye észre, hogy vérnyomás problémád van :(.
Viszont mondom, közben meg mindenki agyon dicséri, hogy mennyire jó szakember (nem csak kedves, hanem állítólag orvos ismerősök szerint is jó abban, amit csinál).
Hat: szerencsés vagy hogy magánban nem kell várnod, én eddig sosem úsztam meg másfél óra alatt. Csak a földrajzi elhelyezkedése miatt ragaszkodom ahhoz a rendelőhöz ahova járok. Az előzőt sztkban gondoztattam, ott max 30 perc volt. Érdekes, hogy az még a fogadott orvosi időszakban volt, úgyhogy volt aki az sztks rendelőbe jött maganba (vajon miért is tiltották be...?), és ott ücsörögtek a kismamák órákat várva a sztkban szürkéző orvosra, akinek a szülőszobán akadt dolga. Szóval ez kórház és magán függő egyre inkább. Azt látom, hogy a maszek oldal is kezd elk...rvulni.
Kérdező: ebben semmi extrát nem látok (sajnos), teljesen átlagos terhesgondozás. Nem véletlenül tépem a szám, hogy a magyar terhesgondozási rendszer teljesen félre van csúszva, a kismamaknak irreális elképzeléseik vannak az orvosokkal és a feltételezett biztonsággal kapcsolatban. Egy kis kockázatú terhességet nem kell piszkálni meg kéthetente kontrollálni, arra való a védőnő (máshol a szülésznő). Ő neki kéne szólni ha gond van és tovább kell menni orvoshoz. Trimeszterként egy vizit egy átlagos terhességben. Amiben az orvos hibázott, és ezt mint szakmában lévő látom és rendszeresen tapasztalatom, hogy leírt olyan dolgot, amit nem nézett, mert rutinból dolgozik. Egy csomó orvos csinálja ezt, hogy biankó leletbe dolgozik, és benne hagynak olyan dolgokat a szövegben amire még csak rá sem kérdeztek. Láttam már leletet, ahol leírtak, hogy a bőrön nincs elváltozás, én meg felhúztam a beteg pólóját és két tucat műtéti heg volt rajta, amiről szó sincs a statuszban és emiatt a műtétekről sem... Én a jogi következmények miatt ilyet soha nem mernék - pont azért, mert ciki ha utána kiderül hogy valójában gennyes zöld folyásod van (most mondtam valamit), amit ő nem vett észre és emiatt mondjuk te koraszülsz...
Egy a lényeg: ha nem szimpi akkor mindenképpen válts, mert a legfontosabb a teljes bizalom!
Fennálló vérnyomás problémád van vagy a védőnő 1x magasat mért?
Ilyen egyébként az összes orvos,de szerintem az állami kórházba több infót kapok..Amit leírt eeszt be lehet a védőnői vizsgálatát írta..
Nálunk folyamatosan írják egymásét q kiskönyvbe..
Még nem korai átmehetsz másik dokihoz de szerintem fölösleges...
Attól hogy fizetsz neki nem fog sokmindennel többet "adni"
Nekem is ez jutott eszembe
Az àllamiban többet foglalkoztak velem.
Az hogy 200 nőnek megfelel, nem biztos, hogy neked is.
Biztosan nem mennék olyan dokihoz, akiben nem bízok úgy, hogy mèg fizetek is neki.
Váltanék, ha nem szimpatikus.
Én is olvastam ódákat arról az orvosról aki velem ok nélkül kiabált meg bunkózott. Vagy van olyan nőgyógyász aki vicceskedni próbál, sokan dicsérik, hogy milyen vicces, én meg a falnak megyek tőle hogy milyen erőltetett és mikor a női egészségemre vagyok kíváncsi meztelenül terpeszben nekem ne poénkodjon, mert annak számomra ott helye nincs.
Egyébként saját városomban magánba jártam havonta, tök normális volt velem az orvos, a neten meg szidták ezren, félve is mentem de csak hozzá volt időpont.
Másik városban magánkórházban szültem, ott is voltam pár vizsgálaton, és ott is elrontották például a lepény tapadását elírták, nem volt meg a kartonom, újra ki kellett töltenem az adataim, mert elkeverték, hibás lett a vérvételi minta, újra kellett csinálni.
Sokszor bemásolták az előző ambuláns lap szövegét. Ha bármi panaszod van neked kell jelezni, mert nekik egy vagy a 10000-ből és nem figyelnek annyira.
Nem vagyunk egyformák, ha van más lehetőség menj el egy másik dokihoz is. Aztán még mindig dönthetsz úgy hogy visszamész.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!