Újpesti kismamák tudnátok nekem segíteni?
2 perc volt, ott van a tetején szinte: kis kék betűvel van írva amire rá kell kattintani
itt ki tudod keresni, hogy kihez tartozol..
Felhívod, és 1) vagy úgy jársz, mint én, hogy emailben küldenek egy adatlapot, amit kitöltesz, hogy ott már ne kelljen szórakozni vele, mert amire kapsz időpontot, addigra a védőnő megcsinálja neked
2) simán kapsz egy időpontot, és majd együtt ott kitöltötök minden szükséges papírt
(A 12. heti ultrahangot nekem a Honvédban csinálták, a kiskönyvemet nem kérték el, csak a beutalóm (az sztkba járok Győry doktorúrhoz) )
Időpontot kell kérni telefonon reggel 9-11(/12?) között.
Nekem pl. az első genetikaira 13+5-re adtak, úgy, hogy 8 hetesen telefonáltam oda.
Utána pedig ahogy belépsz az épületbe (Dózsa utca felől, igen) van kicsit beljebb jobb kézre egy pult a bejelentkezéshez, ott személyi, lakcím, és ahogy ezekkel meg vagy mehetsz fel az ultrahangra. (El fogják mondani, hogy merre is kell menned pontosan, de egyébként követed a vonalat, hosszan végig egy folyósón, aztán szintén jobbra lesznek liftek, ha nem akarsz lépcsőzni..)
Érdemes az időpontod előtt 20-30 perccel odaérni, mert múltkor csak 20 percet álltam sorba, hogy be tudjak jelentkezni…
Persze nem az időpontomra hívtak be, hanem még ott ültünk egy másik anyukával jó fél órát, úgy, hogy senki (páciens) nem volt bent, csak a dokik..
Jut eszembe..
Az első genetikain nem kellett sokat várnom, max 10 percet, és a pultnál sem voltak rengetegen, úgyhogy lutri.
A férjem nem engedték be egyik alkalommal sem, úgyhogy ha esetleg megy veled, arra számíts, hogy nem biztos, hogy bemehet, viszont a telefont ne tedd messzire, mert képet ugyan nem adnak, viszont a képernyőt lefotózhatod!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!