Pataki Zita tényleg ilyen erős vagy csak úgy akarja mutatni?

Elfogadta, de attól még fáj.

Én megértem. A gyerek hiányzik, de ettől még nincs vége az életnek, nem kell belehalni.

Szerintem lényegesen jobban fáj neki és belül még őrlődik,hogy ez neki nem adatott meg. Talán még nem is engedte el igazán.

Ugyanakkor egy értelmes nő, aki az eszével tudja,hogy ezen nem tud változtatni, ezzel kell együttélnie.

Amikor nyilatkozik, akkor magát is vígasztalni próbálja, azért is könnyezik.

Ettől még erős nő. Nem omlott össze és tisztában van azzal,hogy milyen szerencsés,hogy ilyen férje van és hogy sokkal rosszabbul is alakulhatott volna az élete.

Erős, mert el meri mondani, hogy mi történt velük, hogy miken mentek keresztül. Én is hasonló cipőben járok, és nekem jó érzés, hogy nem vagyok egyedül, más is van ilyen helyzetben és nem kell feltétlenül tönkremenni, lehet tovább élni. Persze nyilván valamennyire tönkremegy ebben az ember, nehéz helyzet, de fel lehet állni és folytatni az életet.

Nem attól erős valaki, hogy nem mutatja ki az érzéseit, hanem attól, hogy a fájdalom, vagy bármi más ellenére is képes normálisan tovább élni az életét.

Attól még, hogy erős nő, még a hirtelen ért csalódást neki is időbe telik feldolgozni. Nem attól lesz erős, hogy mindent vállrándítással elintéz hanem, hogy képes felülemelkedni rajta, túltenni magát a csalódásokon és továbblépni. Szerintem nagyon sok sírás lehetett még kamerán kívül is amit nem láttunk, de ez nem a gyengeség jele. Eleve amiatt is nagyon erős nőnek tartom, hogy ezt így kamerák előtt végig csinálták, pedig tudták, hogy nem sok esélyük van a sikerre.

Nekem nagyon pozitív volt, mikor arról beszélt, hogy nagyon meghatódott mikor beszélt olyan párokkal akik emiatt a vlog miatt vállalták be mégis a lombikot, így ha neki nem is sikerült, de a segítségével egy csomó kisbaba születhet így. Azért valljuk be, nem mindenki képes ilyen szinten a pozitív oldalát nézni az őt ért csalódásoknak.

Egy eros no foleg hogy beszel a megprobaltatasairol, amin keresztul ment es megy. Meg kell elnie a fajdalmat teljesen ahoz hogy tenyleg eltudja engedni es hitelesen tudjon pozitivan hozzaallni az egesz helyzetehez. Szamomra a jellenlegi allapot amit kifele mutat az egy alarc, aminek meg o sincs tudataban.

Tobbszoros vetelokent en is megismertem a fizikai es lelki szenvedest is. Az en ferjem is aldott jo ember, imadom hogy ennyire szeret, en vagyok a legfontosabb szamara es nem lesz a vilag vege ha soha nem tudok neki gyereket szulni.

Én megéltem ezt; de a Mindenható végül kegyes volt hozzánk, és sok-sok év után megajándékozott minket egy gyönyörű kislánnyal...

Elfogadni azt, hogy nem lesz saját gyereked, pedig semmit sem szeretnél jobban; olyan, mint a hozzád legközelebbálló ember halála: nem tudod, hogy hogyan lesz nélküle; a hiánya attól még rettenetesen fáj, hogy 'elengedted Őt; újra kell építeni önmagad, mert az az élet, amit magad előtt láttál Vele, már nincs. Nem tudod rögtön, hogy hogyan tovább, csak azt, hogy a te életed megy tovább. Igyekszel tartani magad. Saját magad előtt sem akarsz egy megtört, életunt ember lenni. Keresel az életben kapaszkodót, szépet és jót; de annál szebbet és jobbat nem találsz, mint amit Vele képzeltél el.

A gyermektelenség elfogadása is egy gyászfolyamat. Sok idő kell, mire megnyugvást talál az ember, ehhez idő kell, még akkor is, ha erős, ha támogatják, ha az eszével tudja, hogyan tovább. Az érzelmeket nem lehet mindig ésszel, elszántsággal irányítani; így akkor is kicsirdulnak a könnyek, ha egyébként a száj pozitívan beszél. Ez egy nagy tragédia, idő kell a feldolgozásához.

Szerinted csak akkor fogadunk el valami rosszat, ha nem sírunk miatta? Szerintem Zita - ahogy mondja is - nagyon sokat foglalkozott a lelki oldalával, önismerettel, a gátak feloldásával, a tények elfogadásával. Amit láthatunk egy érett személyiségű ember gyászfolyamata. Egy olyané, aki nem hibáztat mást, aki nem merül önsajnálatba, aki meg meri élni a fájdalmát és aki azt helyén is tudja kezelni.

Megkérdőjelezni, hogy mi zajlik benne, mert láttál egy 10 epizódos vlogot az életéből, és mert Te esetleg jelenlegi tudásod, tapasztalatod szerint másképp reagálnál, nagyon nem szerencsés megközelítés.

Aki meg itt egyenesen kijelenti, hogy ez csak álarc, mert ő tudja, annak is van még mit tanulnia önismeretből.

8 sikertelen lombikon volt túl, mire ezt elkezdték. Megtanulta már feldolgozni a veszteséget. Egy önismerettel foglalkozó embernek erre már vannak technikái, tudja hova kell nyúlni, mi ad neki erőt és mit kell tennie ahhoz, hogy könnyebb legyen. De ez nem jelenti azt, hogy ez könnyű, vagy nem fájdalmas.

Én például ezért tenném kötelezővé az önismeretet gyerekkortól, hogy az emberek már úgy nőjenek fel, hogy van valami a kezükben, ahova nyúlhatnak ha bármi történik. Sok felnőttre rákérne az önismereti út - de az a mai napig sok ember szemében "ördögtől való", mert pszichológust vagy valamilyen coachot igényel. Én kétszer két évet jártam pszichodrámába a múltban. Hasznosabb dolog nem történhetett volna velem. Másképp látom magamat, és az utamat.