Megmaradt embriókról hogy döntenétek? Felajánljuk másnak?

Ha kérjük a megsemmisítést, vagy kutatási célra adjuk, akkor ugye meghalnak. Ha felajánljuk másnak, akkor nem. Emiatt szeretném én, hogy ajánljuk fel, mert akkor nem "ölöm meg" őket, de a férjem meg azon izgul, hogy összetalálkozunk majd velük az utcán és megismerjük, vagy később, ha nagy lesz, megkeres. Az intézetben csak annyit mondtak, hogy anonim, soha nem tudjuk meg, hogy lett-e baba, vagy nem, vagy, hogy egyáltalán sikerült-e a kiolvasztás, vagy, hogy ki kapta kitől, de kis városban van a klinika és mi van, ha pont egy környékbeli kapja. Vagy ha 20 év múlva találkoznak a már meglévő gyerekeimmel, mint idegenek és egymásba szeretnek, aztán kiderül, hogy testvérek?! Hülye gondolatok, tudom, de ezek eszembe jutottak. Én úgy érezem, ha megsemmisítést kérnék, akkor az olyan lenne, mint egy abortusz, mert szerintem az élet a fogantatással kezdődik, de az sem állapot, hogy egy életen át bizonytalan legyek, vagy, hogy egyszer attól kapjak sokkot, hogy ott áll az ajtómban, és kérdőre von, hogy miért adtam másnak, miért nem szültem meg? Valaki volt már hasonló helyzetben, hogyan lehet ezt megoldani? Az intézetben csak annyit mondtak, hogy anonim, és hogy nagy szükség van az embriókra, ebből következtettem arra, hogy helyben használják fel, tehát nem adják át az ország másik részében lévő intézetbe, vagy külföldre, mert azt honnan tudnák, hogy máshol mekkora rá az igény? Olyan jellegzetes arca van a gyerekeimnek, hogy ha születne az adományozott embriókból gyerek, tuti felismerném, ha látnám az utcán...