Volt akik azért mentek szét mert nem jött a baba ?
Ismerek ilyet, többet is.
Mondjuk amit írsz, azt nevetséges érvnek tartom, lombiknál a nő kockáztat, nem a férfi.
Két ilyen párt ismerek.
Egyiknél a sokadik lombikos vetélés után a férjnél találtak valami problémát. Ő a fejébe vette, hogy a nejének kell vérszerinti gyerek, ezért elvált a nőtől, hogy szabadon engedje. A nő nem akart válni, de nem volt választása. Lett új házassága, és még a 30-as évei második felében született két gyermeke spontán. A volt férj tudatosan egyedülálló maradt.
A másik párnál a 3. sikertelen lombik után derült ki, hogy a feleségnek egy genetikai probléma miatt a petesejtjei rosszak, ha meg is foganna, nagy eséllyel korán elhal az embrió, vagy súlyosan sérült lenne. Egyébként is korai petefészek kimerülése volt, alig tudtak neki 1-2 petesejtet nyerni max dózissal.
Először úgy volt, hogy külföldön petesejtdonorral is megpróbálják (Szlovákiában vagy Csehországban), aztán a férj hirtelen elzárkózott ettől.
Ugyanígy az adoptációtól is, holott korábban még azt mondta, mindkettőre nyitott. A nő úgy döntött, ennek nincs értelme, beadta a válópert. A férjnek röviddel ezután egy friss kapcsolatból gyereke lett.
A nőnek azóta sincs gyereke, úgy tudom, volt egy donor petesejtes terhessége, ami korai vetéléssel ért véget.
A mi kapcsolatunk is megromlott emiatt az exemmel, végül meg is csalt, és össze is jöttek a lánnyal, aki amúgy szintén megcsalta a párját az exemmel.. :)
2 hónap után már terhes is lett tőle a nő, időközben én is férjhez mentem, és az első próbálkozós hónapban nekünk is összejött a fiunk, aki január végén meg is született.
Igen, nekünk ráment a házasságunk a két év sikertelen próbálkozásra.
Azóta mindketten újraházasodtunk és 2-2 gyerekünk született szinte egyszerre.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!