Jogosan dühít hogy nekünk a jó anyagi körülményekbe,megalapozott háttérrel,kiegyensúlyozott kapcsolatba nem jön a baba míg a sógornőm már 2.szor terhes,holott az első gyereket se akarták?

A duhodbol fakado energiat atcsoportosithatod arra, hogy elmenj kivizsgaltatni magad, megtanuld az aviva tornat, a hormonmukodest tamogato dietat csinalj.

Tudom, milyen varni egy babara, megha nemis az elsore, tobbszor fel is adtam, mar ott tartottam, hogy inkabb hagyjuk. Korulottem meg jottek a masodik gyerekek. En bizony egyszer orultem es borzaszto szomoru is lettem, mikor valaki bejelemtette megint, hogy jon az ujabb baba. Ezt nem mutattam ki, hiszen o nem tehetett rola. Aztan jott egy olyan szakasz, amikor mar ugy voltam vele, hogy mindegy ki, ha en nem is, legalabb erkeznek ujabb babak, oket lehet szeretgetni.

Aztan vegul nem adtuk fel. De ez a masikhoz hasonlitgatas nem tett jot a lelkemnek. Szeretem az alabbi tanmeset, es neked is ajanlom:

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy kis faluban egy szegény ember. Szegény is volt, idős is volt, azonban volt neki egy lova, olyan mutatós, hogy még az uralkodónak is megtetszett, ajánlott is érte rengeteg pénzt. Ám az öreg nem adta el. Egy szép napon arra ébredt, hogy a lova hiányzik az istállóból: megszökött! Jöttek a szomszédok, először sajnálkoztak: Micsoda balszerencse! Az bizony meglehet, válaszolta az öreg. Mondtuk, hogy add el, most a pénzed meglenne - szóltak az emberek. Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem, egy biztos: tény, hogy a lovam nincs az istállóban.

A falu népe jót nevetett az öregen, azonban nem telt el egy hónap sem, és visszatért az öreg lova, de nem egyedül: hozott magával négy vadlovat. Nem tolvaj vitte el, magától szökött meg: csodájára járt megint az esetnek az egész falu. Mondták is az öregnek: Igazad volt - micsoda szerencse, hogy elment a lovad, hozott magával másik lovakat! Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem. Egy biztos: hogy most több a ló az istállóban, mint egy hónappal ezelőtt volt. A falu népe megint jót nevetett az öregen, aztán mindenki hazatért a házába.

Az öregnek volt egy fia, az nekiállt, hogy betörje a vadlovakat. Ám az egyik olyan szilaj volt, hogy leesett róla, és eltörte a lábát. Jött újra a falu népe, nekiálltak megint kórusban sajnálkozni: micsoda balszerencse! A fiad kitörte a lábát, és így nem tud neked segíteni a kertben, a ház körül! Ki tudja, mikor tud megint talpra állni! Mekkora szerencsétlenség ért téged! Lehet, hogy így van, mondta az öreg, de lehet, hogy nem. Hogy ez szerencse vagy sem, azt nem tudhatjuk. Egy biztos, ami tény: az, hogy a fiam kitörte a lábát.

A falu népe álmélkodott a válaszon, tán még arra is gondoltak, hogy a szívtelen vénember nem sajnálja eléggé a fiát. Aztán szétszéledtek, ment haza mindenki, hogy tegye a dolgát. Nem sokkal később háború tört ki az országban. A falubeliek fiait mind besorozták katonának, ám az öreg fia otthon maradt: nem vitték el a törött lába miatt.

Az emberek szomorkodtak, sírtak mind a fiaik miatt, elmentek az öreghez és így szóltak: Igazad volt öreg, mégiscsak hatalmas szerencse, hogy a te fiad kitörte a lábát a lovon. Mert így legalább megmarad az élete. És az öreg most is így szólt: Meglehet. Lehet, hogy szerencse, de az is lehet, hogy nem. Miért nem hagyjátok abba végre az ítélkezést?

Mi 5 éve várunk a babára. A környezetünkben szinte minden ember terhes (legalábbis ezt érezzük), a korosztályunkból (25L/33F) és a 40esekből is sokan. Az egyik barátnőm húga 18 évesen lett terhes a 35 éves pasijától, de későn ment orvoshoz és nem vették el tőle a babát. Októberben szül, de nem akarnak a párjával még mindig a babát, viszont nem akarják örökbeadni sem, inkább megtartják… mondanom sem kell, haragot érzünk, nem kicsit.

Minden ismerősünk, aki annyira egyetértően mondta, hogy “jajj, tudják milyen, nekik sem fog könnyen összejönni”, 2-3 hónap után sikerült..

Ha dühíted magad, akkor sem lesz jobb. Talán még többet is ártasz vele, a stressz sem jó

Beszéljétek ki a pároddal, aztán engedjétek el amennyire lehet, ne foglalkozz azzal, hogy “neki milyen rossz másodjára is pozitívat tesztelni”.

Mi is ezen igyekszünk :)

Utolsó voltam, az 5 éve próbálkozós

megértem az érzéseidet, de a legjobb lesz neked is és a családnak is, ha megpróbálsz együttérezni velük és segíteni őket. leírom velünk mi történt, igaz én a másik oldalon voltam.

rokonom és én majdnem ugyanakkor lettünk várandósok. én 20 éves voltam, ő 40. ő biztos otthonnal, autóval, munkahellyel, egzisztenciával rendelkezett, míg én nem. mindkettőnknek első gyermek volt. elhordott mindennek, hogy én mit képzelek, ennyi idősen szülni, nem tettem még le semmit az asztalra, eldobom az életem. volt elég sok félretett pénzem de valóban albérletben éltünk, hozzáteszem SOHA nem kértünk vagy kaptunk mástól ételre stb...

rokonom elvetélt.... innentől még jobban haragudott rám, nem köszönt az utcán, levegőnek nézett... egészen a 35.hétig, mikor hirtelen beindult a szülés. megijedtem... az egész család megijedt. felhívott a kórházban a rokonom, hogy minden rendben van-e velünk stb (végül 37.hétig kihúztuk és minden oké)

rokonomnak aznap jött meg utoljára, mikor én a kórházba kerültem. még abban a ciklusban várandós lett és 9 hónap van a gyermekeink közt. aznap mikor kórházba kerültünk, úgy gondolom elengedte a haragját és tudott azzal foglalkozni minden sérelme ellenére, hogy két hozzá közel álló ember veszélyben volt és velük minden rendben legyen. csak egy jótanács. segítsd a rokonodat, osztozz az örömében, kérdezd meg mire van szüksége. és éljetek boldog életet ti is a férjeddel. szívből kívánom, hogy el tudd engedni a rossz érzéseidet és nektek is sikeretek legyen hamarosan :)