Szerintetek tényleg emiatt nem tudok teherbe esni?
25 éves vagyok, a párom 31. Tavaly nyár végén házasodtunk össze és onnantól kezdve nem védekeztünk, szerettünk volna gyereket. Sajnos nem járunk sikerrel...
A szüleivel élünk már lassan 2 éve, akkor én költöztem ide hozzájuk, és úgy volt az esküvő után házat nézünk és elköltözünk, utána gyerek.
Ám a korona jelentősen felborította a számításainkat, örültünk, hogy legalább az esküvőt és a lagzit nem kellett áttenni.
Nem találunk házat. Falun élünk, és be szeretnénk költözni a városba (párom ott dolgozik, illetve több szempontból is jobb lenne nekünk mint falun), de a mai ingatlanárak mellett nehezen megy. Legalább 30 házat megnéztünk már, és volt is, amire ajánlatot tettünk, de a tulajdonos hibájából mégsem sikerült megvenni az ingatlant. Volt egy B terves házunk, amit ősszel néztünk meg, most felmérettettük építésszel, és az eredményeket látva ezt is el kellett vetnünk. Sokszor jártunk úgy, hogy képek alapján jónak tűnt, aztán odamentünk és egy putrit találtunk, amiért 16-19 milliót kértek, de a ház teljes mértékben felújítandó volt (nyílászárók, tető, gáz se volt bent még az udvarban sem, stb stb).
Én nagyon nem szeretnék ide szülni gyereket anyósomékhoz. Anyósommal semmi bajom, apósom már más kérdés, nem egyszerű a jelleme, nem vagyunk annyira jóban. Már számtalanszor mondtam a férjemnek, édesanyámnak és anyósomnak is, hogy amíg nem találunk semmit, szerintem én nem is fogok tudni teherbe esni.
Már a tudatalattim is dolgozik ezen, úgy gondolom, a szervezetem úgy érzékeli, most még nem eshet teherbe. Folyton ideges vagyok, aludni is alig bírok, vannak jobb időszakok, de van hogy napokig sírok amiért úgy érzem, nem halad az életünk.
A havi vérzésemmel nincs gondom, nem szedek fogamzásgátlót már hosszú évek óta, a menstruációm általában pontosan jön meg, ha nem, akkor is 1-2 napot késik csak.
Szedtem a Trimesztert egyhuzamban kb 5 hónapig, de nem hozott eredményt (kismamák ajánlották). Femibion 0-t és Premenst is szedek (szintén kismamák ajánlották, hogy akkor próbáljam meg ezeket). A Premensből csak 1 havi, a Femibion 0-ból már 2 havi adagot beszedtem.
Kivizsgálásokon még nem voltam a korona miatt, így nőgyógyász ezen problémámról még nem tud. De a korona miatt egyelőre nem is tervezek menni (talán majd nyáron), akinek nincs komolyabb dolga (műtét, terhesség) azt nem is fogadják jelenleg, szóval nekem még várnom kell...
Volt már valaki hasonló helyzetben?
Szerintetek is az ideg miatt nem jön össze? Már azt is mondták nekem, csak bebeszélem magamnak, mert ilyen nincs, hogy egy ilyen dolog miatt ne jöjjön össze - de szerintem van...
Nagyon jól esnének a bíztató szavak, mert már kezdek egyre elkeseredettebb lenni.
Komolyan le lett pontozva a 9-es válaszom, amiért leírtam, hogy nem sürgős a gyerek? Remek, akkor másképp fogalmazok, hátha ez már tetszeni fog a kis mókapontozóknak.
Kérdező, szülj!Most!
Szar alak vagy, hogy azt hiszed hogy a stressztől nem esel teherbe.
Kedves 11es válaszoló!
Nem tudom ki vagy kik pontoztak le, mert én biztosan nem...
Kedves 13-as, örülök, hogy te gondolatban már így eldöntötted a jövőmet, és hogy te már az én leírásom alapján elkönyvelted, miként áll a párom is a dolgokhoz. :) Nem tudom, merre laksz, de itt felénk bizony most nagyon rossz az ingatlanpiac (ahogy minden más is). Megsúgom, nem ott kezdődnek az igényeink, hogy legyen medence, vagy 3 fürdő, vagy 5 szoba és hasonló. Teljesen reális igényeink vannak, ezt már sokan (építész, rokonság, barátok, ingatlanosok) kijelentették. Nem akarunk fullra kész házat venni, de egy komplett felújításra szoruló 19 milliós ház, ahol minden kuka, már bizony nekünk se fér bele, nincs rá annyi keret, hogy mi azt fel tudjuk újítani... Igen, gondolkodtunk már ilyenben is, de körbe néztünk, mit mennyiért kéne megcsinálni és sajnos le kellett róla mondani.
A lakások is brutálisan drágák, és akkor már annyi pénzért inkább házat vesz az ember, nem egy 60 m2-es lakást, úgy, hogy még 2 gyereket is terveztek...
De azért köszönöm a véleményed, ahogy mindenki másét is.
Esetleg ha a későbbiekben még ezt olvassa majd valaki, és van erről tapasztalata, írjon nyugodtan (akár privátban is), mert érdekelne.
Anyagilag jól állunk, a havi keresetünk is jó, félre is tudunk belőle rakni szépen. A házra szánt összeg félre van téve, sose veszünk ki belőle, nem nyúlunk hozzá, csak beleteszünk. Sok pár akik már átmentek ezen a házvásárlás mizérián mondja nekünk, hogy igen jó alapokkal indulunk, ők kevesebb pénzből is megcsinálták. Csak ugye szerencse is kell(ene) hozzá...
Nekünk meg az szerintem e téren nincsen.
Az én kérdésem inkább arra irányult, azért is írtam ki ide, hogy létezik-e az, hogy én olyan mentális gátat szabtam magamban, ami miatt nem fogok tudni a házvásárlásig teherbe esni?
Mint fentebb már írtam, a párom úgy vélekedik, hogy az a 9 hónap alatt is tudunk venni házat, és szerinte jönni fog idén az a ház, ami nekünk kell. Ő egy elég törtető jellem, és mindig eléri amit akar, úgyhogy remélem, hogy (mint eddig mindig) ebben is igaza lesz.
Én nagyon szeretnék gyereket, a férjem méginkább, a ház nagy, kényelmesen elférünk, és a szülők is mondták, nyugodtan "jöhet" ide a kicsi, amíg mi nem tudunk beköltözni a saját házunkba. Maximálisan támogatnak minket.
De én nagyon szeretnék sajátot, nem így képzeltem el, hogy először terhes leszek és utána ház. Lehet ezt már annyira "eldöntöttem fejben" ott mélyen legbelül, hogy ezért sem menne?
Nem próbálkozunk túl régóta, ezzel tisztában vagyok, 8 hónap nem számít túl hosszú időnek - és van aki stresszhelyzet nélkül se tud teherbe esni 1 évnél előbb. Anyósom is 9 hónap után esett teherbe, mindig ezzel próbál nyugtatgani.
Néhány egyszerű vizsgálat biztos nem ártana.
Ilyenek:
- hormonszint,
- petevezeték átjárhatósága,
- sperma.
Ezeket ingyen elvégzik TB-re.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!