Miért nem megy lombikra, aki nem esik teherbe természetesen? Mire várnak évekig a párok, ha annyira gyereket akarnak?

A kérdés talán inkább úgy lenne inkább jobb, hogy miért várnak éveket míg szakemberhez, meddőségi központhoz fordulnak. Mert azért, ha szakemberhez is mennek, nem mindenki és nem azonnal lombikkal indít.

Sajnos úgy veszem észre, hogy nem mindenkinek alapos ebben a témában a tudása, sokan tapogatóznak, hogy milyen lehetőségeik vannak.

Egyrészről egy gyerekre éveket várni természetes dolog, valójában rengeteg dolognak kell ideálisnak lennie akkor, amikor megfogan, illetve be is ágyazódik. Nagyapám az 50-es években tanult orvosnak, ott még 2 vetélést teljesen természetesnek is vettek, fel sem tűnt sokszor az asszonyoknak teszt meg mindenféle nyomonkövetés híján. Most rohannak az emberek orvoshoz és vizsgáltatják magukat minden lehetséges módon, hogy miért. Gyakori volt az is, hogy több éves házasság után lett meg az első gyerek, pedig csinálták akkor is, amikor csak tehették. A különbség az akkori és a mai felfogáshoz képest az, hogy akkoriban nem időre szültek. 20 évesen házasok voltak, más dolguk az asszonyoknak nem volt. Most ugye babaprojekt van, akit jó lenne néhány év munkaviszonyt követôen, de még 30 éves kor előtt bevállalni. Így szűkül a várt teherbeesési időintervallum 2-3 évre, míg anno volt akár 15-20 év is. És akkor a szűk határidőt tetézi a stressz, ami minden sikertelen hónap után csak gyűlik.

Én nem sokat tudok a lombikról, de azt igen, hogy jelenlegi gondolkodásommal (egy gyermekem van, de szeretnénk még) nem hiszem, hogy vállalkoznék rá. Így is lelkileg megvisel, hogy a környezetemben mennyivel másként tekintenek rám, már nem nő vagyok, hanem anya, hiába szólok, hogy továbbra is az a keresztnevem, ami, bizonyos illetők csak azért is belenyomnak ebbe az anyai státuszba azáltal, hogy anyucinak hívnak, másról sem akarnak velem beszélni, minthogy hogyan szoptatom, hogy áll a mellbimbóm, van-e elég tejem és fejem-e magam, amitől már lassan egy tehénnek képzelem magam. Miközben most állítólag életem legcsodálatosabb korszakát élem. Ha én így érzek, bele sem merek gondolni, hogy azok, akik inszemináción vesznek részt, mit gondolhatnak. Persze lehet én vagyok túlérzékeny (sőt biztos), de tudva, hogy már attól depis leszek, ha megint meglátom a fejőgépet, nem hiszem, hogy mentálisan kibírnék egy lombikprogramot. Iszonyat nehéz lehet, csodálom, aki végig bírja csinálni.

És szerinted a lombik egyenes úton jelenti azt, hogy gyereked is lesz? :D

Makk egészségesek voltunk a párommal, de 1,5 után sem jött a baba. 3 lombikunk volt, egyik sem sikerült. Na, ilyenkor mi van? :D Végül természetes úton, mindenféle segítség nélkül estem teherbe.

Na látod pont az ilyen stílusú emberekre vagyunk irigyek, akiknek összejön hamar...és valószínűleg nem azért , mert annyira gonoszak vagyunk, hanem azért mert úgy érezzük, hogy azoknak akik kevés empátiával rendelkeznek csak úgy összejön hamar...én nagyon sokat gondolkoztam ezen az irigység dolgon...én is írtam ki ezzel kapcsolatos kérdést..

Emlékszem a 2. párra akik bejelentették, hogy összejött nekik (amúgy hozzáteszem elsőre) a reakcióm az volt, hogy elsírtam magam.

(nem láthatták, mert cheten írtak és természetesen ezer mosolygós jelet használva gratuláltam nekik)

Azt tudni kell, hogy nekem pont aznap jött meg, amikor ők elmesélték, hogy nekik babájuk lesz. Ilyenkor a nők eleve hormonálisan is érzékenyek, plusz még szembesülnek az újabb sikertelenséggel, csak hogy megértsd...

És az első terhességbejelentésre is tisztán emlékszem, az a kolléganőm volt, aki pár hónappal később kezdte mint mi a babaprojektet és amikor bejelentette, akkor nekem természetesen szintén pont aznap jött meg.....

eredmény: gratuláltam, majd egy hétig depis voltam, sírtam hogy nekik milyen hamar összejött, és hogy nekünk miért nem...

Megpróbálom elmagyarázni neked: adott egy nő aki éppen szembesül fél év után azzal, hogy nekik nem biztos hogy olyan egyszerű lesz ez a babaprojekt dolog amit meg kell tanulni elfogadni, meg kell tanulni nem rá stresszelni, nem megbolondulni közben, meg kell tanulni szexistennőnek maradni és megtartani az intimitást és spontaneitást a szexuális életedben, majd miközben ezeket az életfeladatokat próbáljuk feldolgozni, megtanulni kezelni, akkor jönnek közben szépen sorjában a nagy bejelentések...

az addig soha senkire nem irigykedő nő nem érti, hogy mi történik vele, miért irigykedik, miért nem tud határtalanul boldog lenni és örülni a másik sikerének meg becézgetni, nézegetni a másik szépen növekvő pocakját....

Én azt gondolom amúgy, hogy ez teljesen természetes, teljesen normális ha irigykedünk (nevezzük így) mert a saját kudarcunkat erősíti fel bennünk a másik sikere, a másik szépen növő pocakja.

/én legszívesebben keresnék erre egy teljesen más kifejezést, mert nem létezik olyan magyar szó, ami tükrözi ezt a fajta irigységet, ami valahol természetes irigység, természetes folyamat ennek az irigységnek az előbukkanása.../

Hidd el ilyenkor nem kívánsz rosszat a másiknak, sőt valahol örülsz is neki, de mégis lehetsz mellette szomorú is és mondjuk ki akkor , hogy irigy is, hiszen te is szeretnél már pocakos lenni és te is szeretnéd ha már neked is gratulálhatnának.

Amúgy én akkor jöttem rá, hogy nem mindenkinél érzek így, amikor pl elkezdtünk többször skypolni azzal a 2.bejelentős párral, és láttam hogy mennyire empatikusak, mennyire nem csak erről beszélgetnek, nem dicsekszenek pedig akkor még nem tudhatták , hogy mi is próbálkozunk, mert nem mondtuk akkor még el senkinek..aztán amikor megtudták, akkor még inkább empatikusnak éreztem őket és egyszerűen láttam azon a lányon, hogy annak ellenére hogy nekik első próbálkozásra összejött, megérti hogy nekünk ez most nem biztos hogy egy könnyű helyzet.

Na hát azóta is imádom ezt a kis párocskát, és végtelenül jól esik látni a babájukat , és szeretek velük beszélgetni és egy cseppnyi irigységet nem érzek, mert tudom hogy nagyon jó emberek, és főleg hálás vagyok nekik, amiért végig empatikusan álltak hozzánk.

Aztán jött 2 másik terhességbejelentés (nekik őszinte tiszta szívből örültem, hiszen nagyon régi jó barátnőknek jött össze)

A kolléganőmmel kapcsolatban anno az zavart, hogy ugye ő mindenkinek bejelentette anno, hogy akkor most próbálkozni fognak , még ittunk is rá egy pezsgőt és 2 hónapra rá már be is jelentette hogy terhes.

Mi a párommal nem mondtuk el egy évig senkinek, még a saját szüleinknek sem, szerényen vágtunk bele a projektbe, nem is gondoltuk hogy elsőre össze fog jönni rögtön... no meg én pl babonás vagyok, illetve úgy éreztem hogy ez a magán ügyünk...igazából annyi volt a kolléganőmmel, hogy kerültem folyton és hála mire már tényleg kerekedett a pocakja elment táppénzre, szóval nem kellett minden nap látnom, de amíg láttam igyekeztem elkerülni és még véletlenül sem figyelni a pocakját.

Szóval ezzel csak azt szerettem volna kifejezni, hogy lásd hogy ez mennyire egy nem egyszerű folyamat, hogy hány érzelmen mész keresztül, amit meg kell tanulnod kezelni és ezeket a vegyes érzéseke ráadásul mind egyszerre kell megtanulnod kezelni...

Aztán jönnek az ilyen hozzád hasonlóan nagyon csekély empátiával rendelkező emberek, akik elkezdik osztogatni a tanácsaikat, akik vannak olyan kedvesek hogy a ne stresszelj rá után, az én a korod miatt aggódnék tanácsokat adják, magyarán fogalmuk nincs, hogy miről beszélnek, és kb 0 empátiát nem érzel rajtuk és próbáld meg ezt is kezelni.

Amikor te már sík ideg vagy, mert a lombikkal fenyegetnek és a tested-lelked hadakozik ellene.

És tudod még csak haragudni sem tudok a hasonló emberekre mint te, mert valószínűleg nem direkt akartok nekünk rosszat, csak annyira tapasztalatlanok vagytok, meg annyira fogalmatok nincs arról, hogy az emberek mennyire különbözőek és mennyire különbözőképpen dolgozzák fel ezeket a dolgokat, hogy meggondolatlanul veszitek a bátorságot, hogy tanácsokat osztogassatok...és valamiért az ilyen típusú emberek elég hangosak is, és általában az ilyen emberek szokták nagy dobra verni már az elején is hogy akkor ti most babaprojektbe kezdek és már az első próbálkozási hónap után próbáltok tanácsokat osztogatni olyanoknak , akik már évek óta próbálkoznak.

A lombikról meg annyit, hogy ha érdekel olvasd el hogy mit írt erről Czeizel Endre genetikus (talán ha ismered, akkor elhiszed, hogy nem véletlen állít ilyesmit):

[link]

Jah és ha kicsit utána olvasol a lombikkal kapcsolatos személyes tapasztalatnak akkor rátalálhatsz ilyen és hasonló történetekre:

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__teher..

https://www.gyakorikerdesek.hu/gyerekvallalas-neveles__teher..

Amúgy a lombiknak még ott van a másik oldala, hogy nem mindenki tudja elfogadni, hogy a gyermeke nem természetes úton, hanem művi úton fogan meg, és ameddig ezt nem tudja elfogadni a lelke, addig valószínűleg a teste sem, így nagy eséllyel a beültetés sem lesz sikeres...

ahogy nem véletlen az sem, hogy a meddőnek nyilvánított nők, amikor elengedik végre teljesen a babatémát, és lemondanak a saját gyermekről, akkor hirtelen akár állítólagosan elzáródott petefészkekkel is teherbe esnek.

Amúgy azt gondolom, hogy a sok hasonlóan sok empátiával rendelkező emberek tanácsainak is köszönhető ez a rengeteg meddőséggel küzdő pár...

a nő folyton azt érzi, hogy sürgetik, hogy streszelik, hogy hibás mert rástresszel, hibás mert nem akar rögtön lombikot, hibás mert nem elég jó nő, mert ő egy selejt, mert túl öreg, mert miért várt ennyit, mert még nem ugrott rá az első jöttment férfira anno huszonévesen amikor egyedül maradt, és miért várt éveket egy olyan kapcsolatra ahol érzi hogy igen működik a kémia ahogy kell és nem csak egy kétségbeesett párkapcsolatkeresés miatti nincs kémia , de rendes pasi mellett kötött ki...természetesen mindezt csak azért , hogy ne csússzon ki az időből....

azt hiszem sok nő nagyon is megérti most a heves indulataim, mert már tényleg elegünk van és annyira szeretnénk kiordítani a világba és megértetni veletek akik nem értetek meg minket , hogy mi min megyünk keresztül....

és tudod...nem is kívánom, hogy valaha megtudjátok, hogy min megy keresztül egy évek óta meddőséggel küzdő pár...

nem kívánom, hogy te kerülj egyszer olyan helyzetbe, hogy azt mondják hogy csak lombik jöhet szóba, ami anyagilag, testileg , lelkileg megterhel arról nem is beszélve, hogy szembesülnöd kellene a munkahelyi problémákkal, azzal hogy a főnököd és kollégáid rosszallják ami miatt ilyen sűrűn el kell mászkálnod , és had ne mondjam, ha egy nő nehéz fizikai munkát végez az sem lehet leányálom egy lombik folyamat mellett..

És képzeld el, hogy sokan úgy vannak a lombikkal, hogy ők úgy élik meg mintha a természetet megerőszakolnák és ezért nem szeretnének lombikos babát és mégis én úgy gondolom, hogy a legtöbben akik nem szeretnénk lombik babát mégis teljes mértékben tiszteljük és becsüljük azokat a nőket, akik ezt bevállalják a baba érdekében....

csak mi általában nem vádaskodunk és nem kezdjük el ócsárolni azokat, akik másképp csinálják, akik fél év után rohannak a meddőségi központba és elsőre bevállalják amit az orvos mond.

ahogy nem gondoljuk azt sem, hogy azok akik a lombikot bevállalják jobban vágynak gyermekre mint azok akik nem...

elfogadjuk minden embertársunk érzéseit, és döntéseit.

És ezt az elfogadást, és a döntéseink tiszteletben tartását várnánk azoktól az emberektől is, amilyen pl te is vagy kérdező...

ás hidd el nekem, hogy én nem szeretnélek téged bántani és nem is rosszból írtam amit írtam, csak azért hogy próbálj meg kérlek belegondolni ebbe a helyzetbe....próbáld meg kicsit más szemmel nézni a világot, és próbáld megérteni, hogy ahogy előre nem tudhatod azt sem hogy belőled mit hozhatna ki ha évekig nem jönne össze a várva várt babád, így azt sem tudhatod hogy másból mit hoz ki.

Ahogy az az igazság, hogy az ember azt sem tudhatja soha, hogy a majdani anyaság kiből mit hoz ki...

én szoktam is mondogatni, hogy soha nem lehet tudni előre hogy lehet hogy az a nő, aki soha nem vágyott igazán gyermekre, sőt még félt is a gyermekvállalástól lehet hogy jobb anya lesz mint az aki mindig is erre vágyott kislány kora óta...

ezt sem lehet előre tudni.....

Czeizel mondta egyszer, hogy rengeteg esetben felesleges beavatkozás a lombik program. Összesen 2 esetben kellene elvégezni: ha női oldalról hiányoznak a petevezetékek, vagy ha férfi oldalról a spermaszám 0. Már egy petevezetővel és néhány darab életképes spermiummal (amelyeket különböző módszerekkel fel lehet turbózni) létrejöhet a spontán teherbeesés. Tehát minek vesse alá magát egy nő ilyen fájdalmas és nem veszélytelen beavatkozásnak (pl.túlstimulálás kockázata), ha van esélye máshogyan is teherbeesésre?

Mi 30 évesen (esküvő utáni évben) kezdtünk el próbálkozni. Egy év után elmentünk kivizsgálásra, ahol több problémára is fény derült: pajzsmirigy alulműködés, félig elzáródott petevezetékek, miómák, extrém alacsony spermaszám. Nekünk lombikot javasoltak. De valahogy nem akartuk még bevállalni. Természetesen módszerekkel próbáltuk feljavítani az eredményeinket, és miután az sem hozott sikert (bár javultak az eredmények, csak továbbra sem jött a baba), tovább keresgéltünk, több orvost is megkérdeztünk. Az egyik javasolta, hogy a férjem műttesse meg magát (nála herevisszér miatt volt kevés sperma), így abban az irányban mentünk tovább. Végül a műtét előtti hónapban (4 év várakozás után) spontán megfogant a babánk.

Én nagyon örülök hogy nem vállaltuk be a lombikot. Lehet, hogy így tovább tartott a folyamat (bár ki tudja? Nem minden lombik sikeres!), de nem kellett beavatkozás, hormonkezelés.

Egy kicsit sem bánom, hogy kihagytuk azt a lehetőséget. Egy terhesség önmagában is megterhelő tud lenni. Ha úgy indult volna, hogy le is gyengít a korábbi kezelés, akkor biztos hogy még nehezebb. Nem beszélve az esetleges hosszútávú mellékhatásokról.

Én nem ajánlom senkinek, hogy beültetéssel kezdje a próbálkozást, először érdemes pontosan utána járni, hogy mi okozza a sikertelenséget, majd szépen helyreállítani a termékenységet, nem csak megkerülni a problémát.