Kinél mik voltak a terhesség első tünetei még a kimaradt menstruáció előtt? Volt egyáltalán?
Ami feltűnt, de egyáltalán nem gondoltam hogy terhes vagyok, az az volt, hogy szuszogósabb lettem a nem várt előtt úgy 4-5 nappal. Akkor egy lift nélküli 4 emeletes ház negyedik emeletén laktunk, korábban gond nélkül szökeltem fel, azokban a napokban meg nehézkes volt. De már a zebrán villogó zöldnél való átfutás után is ez volt. Sőt még a férjemnek is feltűnt hogy sokat sóhajtozom simán filmet nézve is. Biztos voltam benne hogy beteg leszek és ez az oka. (aztán később véletlenül olvastam hogy gyakorlatilag az első pillanattól kezdve némi vizet tart vissza a szervezet, mert szükség van rá és ez okozHAT ilyen tünetet). Szóval mondhatni, hogy tünet volt, de épeszű ember szerintem ebből egyáltalán nem gondol terhességre.
Aztán a nem várt napjának reggelén az ágyban lustálkodva bevillant, hogy jé nem voltak premens tüneteim, és ilyet még nem tapasztaltam. Úgyhogy egyenesen mentem a szekrényhez egy tesztért pisi előtt, ami pozitív is lett. De valójában még itt se hittem, hogy pozitív lesz. Épp azért csináltam meg hogy ne kezdjek el agyalni hogy mi van ha terhes vagyok. Szóval jól meglepett mikor két csíkot láttam.
Nekem a derekam fájt reggelente.Előtte sosem.
A második terhességnél már egyből tudtam, h az vagyok a derékfájásból.Nem várt előtt kb.egy héttel.
En nagyon hamar ereztem tuneteket. Olyan volt, mint a pms de megis mas. A mellfajdalom erosebb volt es maskepp fajt, inkabb a mellem oldala/honalj tajeka. Illetve kb 100 kilosnak ereztem a melleimet, ilyen azert nem szokott lenni, ez mar akkor is fura volt nekem, de mondom biztos csak most igy jon ki valamiert. :D
Eros pms gorcseim sose voltak, de azert ereztem a menzesz elotti napokban hasfajast, enyhe gorcsoket de csak parszor. Most viszont egy nap sokkal tobbet fajt (erosebb nem volt, csak tobb).
A ruhaim derekat is szukebbnek ereztem, de ezt meg rafoghattam arra hogy csak sokat ettem a napokban (epp nyaralni voltunk).
Aztan amikor par nap mulva se valtottak at a tunetek menzeszbe akkor teszteltem. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!