Másoknak is kihat a szexuális életére a babaprojekt?

Úgy rémlik te már írtál ki egy kérdést kérdező nem olyan rég.

Ugyanezek a motívumok (valami elromlott, nem beszélünk sokat, elvagyunk egymás mellett, megyünk lombikozni, stb.)

Ott is meg lett mondva hogy érdemes átgondolni ilyen kapcsolatba szülni. Nem, nem egészítitek jól ki egymást. Téged nyomaszt hogy nem vesz le dolgokat a válladról és még csak meg sem tudjátok beszélni.

Mi 1+ éve próbálkozunk már, van hogy én is jobban ráfókuszáltam (ovu teszt, durva számolgatás,termékeny időszakban 2naponta mindenképp), de mielőtt még nagyon nyögvenyelőssé vált volna és megmérgezte volna a kapcsolatunk, leálltam. Mikor tisztult a fejem 1-2 hét múlva, megbeszéltem ezt a férjemmel is. Azóta megbeszéltük, hogy lazábban vesszük pár hónapig, itt a nyár, utazunk, élvezzük az életet. Ha nem jön össze ősszel, akkor télen először elmegyünk síelni is. Várom nagyon, de ha összejön a gyerek, az is szuper lesz.

Én is 35-höz közel járok, mindenkinek a környezetemben vagy most lesz, vagy van gyereke, és mi is kapjuk a kérdéseket, de le tudjuk reagálni.

És bízok a férjemben, tudom hogy remek apa lesz (egyébként nem is vállalnék vele gyereket, mert, őszintén, akkor minek?), a gyerekvállalásra meg tudatosan készülünk, így igazából nem rettegek.

A gyerekvállalás tipikusan nem olyan dolog, amibe rettegéssel kellene belevágni, mert ha ott lesz a kicsi, a pánikod csak fokozódhat a sok váratlan szitu miatt, és ez a lelkiállapot a gyerekre is kihat.

Természetesen mi senkik vagyunk neked, azt csinálsz amit akarsz, úgy irányítod az életed ahogy neked tetszik, de érdemes azon elgondolkodni, hogy a válaszolók nagyja ugyanazt szajkózza.

2,5 éve éve próbálkozunk. Én majdnem

Nem születtem meg, szüleim 3 évig próbálkoztak és akkor 29 éve más volt a tudomány. Feladták

Totál Majd bekerültek a Kaaliba és kiderült, hogy el volt záródva anyukám.

Megnyitották és itt vagyok 29 évesen. Elezdtük a próbálkozást és én ezzel a tudattal, hogy szüleimmel mi történt, brutálisan rápörögtem. Tesztek minden mennyiségben. Szörnyű volt az első fél év, de onnantól elvágtak mindent. Nem teszteltem soha és nem is érdekelt. Mármint az aggodás. Jön, amikor jön. 2 év után túl 2 műtéten és minden francos vizsgálaton, bekerültünk nagy nagy nehezen a Kaaliba és most vagyok a 10. Dpo az első Inszem után. Nem tudom mi lesz... majd eldönti fent valaki :) nem stresszelek, nem izgulok. Nem nagyon éreztem még ilyen nyugalmat.

Sokat utazgatunk belföldön, szerencsére családiházban élünk így sokat grillezünk, barátokkal is sokat vagyunk és repülnek a napok.

Próbáljátok élvezni az életet, mert annyira gyorsan telik az idő.

Próbáljátok meg azt hogy nyárra felfüggesztitek ezt az egészet. És mindent átbeszéltek, hogy mit mit szeretne a jövőben elérni. :)

Sok sikert! :)

Szerintem a gyerekvállaláshoz egy picit el kell engednie magát az embernek. Én mindig is önállónak tartottam magam, viszont a gyerek miatt el kellett engednem az ÉN-t, és helyébe a MI-t engedni. Hogy el tudod-e képzelni magad anyának, a párodat apának? Ismerős az érzés, én is félek új dolgoktól, a végén pedig megszeretem őket. Ilyen volt a külföldre költözésem is... a gyerekvállalással is úgy voltam, hogy csak legyen kint egy munkahelyem, utána már biztos munkahelyem.. Január-február környékén elengedtem a témát, először használtam ovutesztet, és pozitív lett a terhességi tesztem, de sajnos itt hagyott az angyalkánk. Azóta én tesztelek, de csak magamnak, mert IR és PCOS-em van, és nem jeleztem a páromnak, hogy na most itt az idő, mert nem szeretném, hogy kényszer legyen. Én tudjam, hogy kb. mikor kell együtt lenni, és úgy alakítom a napjainkat. De ezen kívül igyekszem nem stresszelni, mert az nem tesz jót. Mi mikor belevágtunk a babaprojektbe, én azt mondtam, hogy addig kell élvezni az életet, amíg nem érkezik meg a pici, mert addig oda megyünk ahova szeretnék - persze gyerekkel is, csak kicsit nehézkesebb a dolgokat összehangolni.

Az élet sem mindig habos, ahogy a párkapcsolatok, meg kell tanulni a nehézségeket együtt legyűrni.

Kitartást, és ne adjátok fel :)