Második gyerekkel lazábban veszitek a dolgokat? Más vele, mint az elsővel?
Kislányom hét éves, kistesót tervezünk. Úgy érzem, hogy nem görcsölnék rá most úgy semmire, mint vele. Tényleg így van?
Könnyebben el tudod dönteni, hogy megveszel-e valami századik kütyüt, amire nincs is szükség, Jobban be tudod osztani az időd?
Lazábban vettük volna, ha megtehettük volna.
De az első egyáltalán nem volt hasfájós, a második extrán igen, az első nyugodt természetű, a második indulatos, hirtelen haragú. Az első piszok jó alvó volt mindig, a másodiknak lényegesen kevesebb az alvásigénye.
Amiben egyértelműen változtunk, a vásárlás, az elsőnél sok játékot, ruhát vásároltunk, a másodiknál sokkal ésszerűbben tettük ezt.
A harmadiknál viszont tényleg lazább vagyok, de csak azért, mert ő megint egy kiegyensúlyozott, nyugodt baba. (reméljük, ilyen is marad)
Az időbeosztás mára már elég jól megy, de ez tanult dolog, sokkal jobban figyelek az értékes időre. :)
4 év van köztük, ez is sokat segített.
Az én kislányomnál csakis nyugodtabb gyerek lehet a második. Mindig is keveset aludt, egy kis örökmozgó, hasfájós volt, aztán jött a foga. Mára megszoktam, hogy pár óra alvás is elég lehet, ha úgy alakul. 10 hónaposan járt, míg más anyuka a homokozó szélén ülve nézte a lapátolgató babáját, mi körbe-körbe szaladtunk a játszótéren.
Szóval ha ennél elevenebb gyereket kapunk, akkor tényleg fel kell kötnöm a gatyám! :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!