Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Terhesség alatt megbolondult...

Terhesség alatt megbolondult a párom abortusz mellett döntött 11 hetesen. Ezek szerint bekattant?

Figyelt kérdés
Van neki 2 gyereke egy férfitől, és tőlem decemberben esett teherbe. eleinte nagyon örült, sőt ő akarta jobban, hogy legyen közös gyerekünk. Hordta is ezt egészen most 11 hétig, de az utóbbi 3 hét csak arról szólt, hogy el akarja vetetni, sok lenne neki 3 gyerek mert az egyik 7 a másik 4 és így sincs ideje semmire annyi a munka, nem még egy babára mikor cukorbeteg is és teljesen ki van merülve idegileg a 2 gyerek miatt és a munka miatt is. Meg akarja szakítani a terhességét, abortuszra készül. Nekem ez nagyon fáj mert első gyerekem lett volna, akarunk majd később de ő csak 2-3 év múlva legfeljebb, mire idősebbek lesznek a sajátjai. Házunk sincs saját albérletben lakunk 1,5 szobásban szerinte alapozni kéne még, ő most nem ér rá kórházba járkálni, neki kell a munka nem akar most megint gyesre menni. Emiatt kicsit összekaptunk, nem nagyon akarom elfogadni, hogy el akarja vetetni, mert én szerettem volna már végre egy gyereket, de van igazság abban amit mondd, csak már élet van benne, szívhangja is volt 6 hetesen. Elhagyni nem akarom ezért most, de nagyon bánt a dolog, hogy kikapartatja a gyerekemet magából. Ti mit tennétek legyek megértő vagy ti is kiborulnátok ezen?

2016. febr. 24. 21:50
 1/9 anonim ***** válasza:
15%

Védekezni kellett volna, ha nem akar gyereket.


Számomra lapát lenne.


Foleg egy ekkora magzat esetében...

2016. febr. 24. 21:56
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/9 anonim ***** válasza:
77%
már mindegy. 12 hétig veszik el, egy hét alatt pedig nem fog elintézni mindent. Mindenesetre ha megtenné azzal a lendülettel kezdhetne egyedül gondoskodni a két gyerekről, mert mire hazajönne a kórházból én már messze járnék. Persze ezt közölném vele is. Nem 11 hetesen kell meggondolni magét, mikor már nagy a baba, szinte kifejlődött minden végtagja... Ilyen emberrel nem élnék együtt
2016. febr. 24. 22:02
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/9 anonim ***** válasza:
46%
És miért nem védekeztetek.Van már két gyereke tudja,hogy készül a baba...11 hetes baba már teljesen fejlett,hogy fordulhat meg ilyen a fejében.Semmi esetre se engedném meg neki.Akár milyen helyzetben vagytok.Tutti megbánná ha ezt megcsinálná.Próbálj meg hatni rá.Segíts neki sokat...lehet te is hibás vagy,hogy besokallt..viszi egyedül a háztartást is otthon ...Ő foglalkozik csak a gyerekekkel tessék neked is összekapni magad mert tényleg még egy gyerek is sok munka nemhogy három.Hajrá és vegyél le egy kis terhet a válláról.remél e..sikerül megoldanotok ezt a dolgot.
2016. febr. 24. 22:19
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/9 anonim ***** válasza:
49%
Nekem is 7 és 4 évesek a nagyok, és most vagyok a 17. Hétben a 3.kal. sokszor rámjön hogy te jó ég mi lesz, föleg mert a 4 éves még úgy alszik el hogy nekem mellette kell feküdni. Mi lesz addig a legkisebbel? Pont kezdi a sulit a nagy, hogy fogunk időben odaérni... szóval van aggódás és jétely, de eszembe nem jutna elvetetni, pedig 6 hetes óta táppénzen vagyok mert sokat hánytam, van hogy most is émelygek. Nehéz de nem a baba tehet róla hogy nekem nehéz. Most már érzem mozogni is,nagyon jo érzés. Remélem meggondolja magát, az én picim 11 hetesen 63mmes volt! 6,3cmes nagy baba! Szinte mindene megvan! Kis élet!
2016. febr. 25. 07:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/9 anonim ***** válasza:
25%

11 hetesen már teljesen fejlett baba ról beszélünk. Sajnos volt egy missed abom11 hetesen. Szép fejlett babát veszitettem el....Én konkrétan akár mennnyire szeretem el hagynám. Akarta Ő is ahogy irtad...hha most megteszi mi a bizonyíték arra h máskor nem fogja....én nem hinnék neki....nevelje egyedül a másik kettőt. ...és ha 3 évre ottho maradna kevesebblenne a munka is. Egy 7 éves gyerek simán tud segíteni. Tudom. A 7 éves lányom mindenben segítséget ad. 5 gyermekem van és szeretnénk még egyet. És nem sipakolok h jajj mi lesz....

Szval:lapát! !!!

2016. febr. 25. 09:10
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/9 anonim ***** válasza:
49%

Akkor nézzük az általad leírt tényeket.

Az elején ő szerette volna jobban, úgy, hogy a helyzet akkor is ugyanaz volt, mint most.

Három hete mondogatja, hogy el akarja vetetni.

Két kérdés merül fel bennem: tett-e bármit azért, hogy elvetesse, mert amíg a papírügyeket elrendezi, már túl is van a 12. héten, ha most kezdi el, így a mondogatása csak mondogatás marad.

Nem változott-e meg esetleg személyiségileg, nem lehet-e, hogy a terhesség hormonális vagy egyéb testi változásaira borult meg, "jobban belegondolt", hogy ez nem is lesz annyira szép, mint ahogy eltervezte esetleg korábban, vagy eleve olyan ember, aki kicsit megkésve gondolja át általában, hogy mit tesz?


Magamat ismerve tuti kiborulnék egy ilyen megnyilvánuláson, de sajnos azzal nem oldasz meg semmit. Próbálj meg annyiban megértő lenni, hogy legalább egyszer üljetek le négyszemközt, kettesben, és beszéljétek át ezt a témát. Hogy lenne, mint lenne a későbbiekben gyerekkel, mi szól amellett, hogy most vállalja, mi szól ellene. A helyedben finoman megkérdezném, hogy esetleg nincs-e neked is részed abban, hogy meggondolta magát, kevésnek érzi-e a támogatást részedről. És hogy miért gondolja másképp, mint még decemberben, ennek mi az oka.


Ha nem tudtok leülni ezt megbeszélni, sajnos nem jósolok a kapcsolatnak sem nagy jövőt, és egy ilyenre nem is biztos, hogy vállalni kéne egy gyereket, viszont eléggé meg van késve ennek az átgondolásával.

2016. febr. 25. 09:31
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/9 anonim ***** válasza:
51%
én 8 hetesen jutottam el először dokihoz, és akkor még gondolkoztunk az abortuszon. a doki akkor is azt mondta, hogy kb utolsó pillanatban jöttem, mert sok idő mire elkészül mindennel. 11 hetesen már mindegy, mert nem fogják neki elvenni, mert kifut az időből. előbb kellett volna gondolkodnia. de amúgy meg szerintem csak megijedt. sokaknál előfordul az ilyen. mondd meg neki hogy már késő elvetetni, de nyugodjon meg mert minden rendben lesz, te támogatod és szereted.
2016. febr. 25. 11:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/9 anonim ***** válasza:
41%
Potyogtassátok csak a gyerekeket... 2 felnőtt és 3 gyerek egy 1,5 szobás lakásban? Gratulálok!
2016. febr. 25. 12:26
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/9 anonim ***** válasza:
18%

Kikapartatja? hogy te mennyire tahó vagy.

Tuti nem a semmiért akarja már így.

A nő a hibás, mert nem védekezett? A férfi hol volt akkor? :D Vicces.

Mindenért az a hibás, aki itt meg sem tudja magát védeni..azért kíváncsi lennék, mi miért történt kedves kérdező :)

2016. febr. 25. 12:58
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!