Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Nektek missed ab műtét után...

Nektek missed ab műtét után mennyi pihenési időt mondott az orvos, mikor újra lehetett próbálkozni?

Figyelt kérdés
Kiváncsi vagyok mi a leggyakoribb. Milyen szélsőséges esetek vannak. Nekem 3ciklust kell megvárni, szabálytalan alakú petezsák volt, beindult a spontán vetélés,de műszerrel kellett befejezni...szóval nagyon az elején voltam. :-(

2015. nov. 21. 06:33
1 2
 1/12 anonim ***** válasza:
100%

Mikor rákérdeztem, 3 hónapot mondott nekem az orvos. Azt mondta, lelkileg is kell ennyi és testi felépülésben is. Hozzátette, hogy hamarabb nem nagyon foganna meg (bár persze vannak csodák), és ezért is szokás javasolni a pihit, hogy akkor azzal nyugtatod magad, hogy a doki mondta, nem pedig izgulsz, hogy jaj, miért nem sikerül.


Nekem végül befejezett vetélésem volt a 9. héten, vagyis nem kellett műteni, ott a vérzés elmúlása után már szabadott együtt lenni. Azt mondta, egy hónapig védekezzünk, mert nem fogom tudni, hogy az előző hcg vagy az új, amit kimutat majd a teszt és beleőrülök.


De olvastam már itt, hogy vannak olyan dokik, akik ilyenkor is kiváratják a 3 hónapot. Nekünk a vetélés utáni 3. hónapban már sikerült az újabb terhesség.:)

2015. nov. 21. 08:12
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/12 anonim ***** válasza:
3 ciklust vartunk, 3 honapot mondott a doki, ez az elso probalkozos honap, nem sokara kiderul az eredmeny...
2015. nov. 21. 08:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 3/12 A kérdező kommentje:

Köszönöm a válaszokat! Olvastam én is itt kevesebb kivárási időt....

A lelki dolgon gondolkodom,igaz ugy érzem most hogy jöhetne....de belegondolva ha ujra megtörténne az elvesztése akkor biztos még jobban felkavarna...hisz nemrég történt :-(


Másodiknak drukkolok h baba legyen! :-)

2015. nov. 21. 09:00
 4/12 anonim ***** válasza:

Első vagyok. Engem a vetélés másnapján már a vizsgálatok foglalkoztattak, hogy válaszunk legyen a miért történtre. 2 hónap múlva volt válaszunk és a második babánkkal minden rendben eddig. De őszintén, nekem az is jó volt, mikor lett új terhességem, a régire persze emlékszem, de visszakaptam a jövőnkbe vetett hitet, azt, hogy lesz kisbabánk.


Voltak persze kisebb-nagyobb parák (pl. amniocentézisem volt), de semmi fatális eddig.:)


(Nem tudom, a korod indokolja-e azt, hogy félj, meddig lehet még próbálkozni, de nálunk nagyon para volt a férjem kora miatt.)

2015. nov. 21. 09:24
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/12 anonim ***** válasza:

Nagyon sajnalom, hogy veled is megtortent. :(


En 11 hetes voltam, amikor uh-n kiderult, hogy 8hetesen 5 naposan (legalabbis a merete ennyi volt) elhalt a baba. Nem indult meg a veteles magatol, igy mutettel volt befejezve.


Nekunk azt mondtak, hogy a mensit varjuk meg es utana ujra probalkozhatunk, nem javasoltak a harom honapot, sot, annyit mondtak, hogy minel hamarabb esek teherbe, annal nagyobb az eselye, hogy nem fog ez ismet elofordulni.

De ezt csak statisztikai alapon mondtak, kivizsgalas nincs elso veteles utan, igy ebben en nem igazan hiszek.

Masfel hete volt a kuret, ket het mulva megyek dokihoz ellenorzesre es megbeszelni, hogy javasol-e valamilyen vizsgalatot.

Ha nem, akkor is varni szeretnek ket ciklust, iden mar nem probalkozok, hatha az uj ev jobb lesz.

2015. nov. 21. 09:50
Hasznos számodra ez a válasz?
 6/12 anonim ***** válasza:

5-ös válaszoló: esetleg, ha kíváncsiak vagytok vagy féltek újabb vetéléstől, és időtök engedi a vizsgálgatást, érdemes cukorterhelésre, teljes hormonsorra, trombózispanelre kérni beutalót.


Én ezeken voltam (háziorvos, magán nődoki be tudott utalni, kivéve a trombózispanelre, amit magunk fizettünk, amúgy ironikus módon azzal volt a baj...)


Mi úgy csináltuk, hogy minden 2 hétben elmentünk egy-egy vizsgálatra, és abbahagytuk, amint megfogant az újabb baba. Így nem stresszeltünk rá, és a genetikai vizsgálatra már nem jutott idő.:)


24 hkm

2015. nov. 21. 10:08
Hasznos számodra ez a válasz?
 7/12 anonim ***** válasza:

Koszonom, en is erre gondoltam. A terheleses cukorra mar bejelentkeztem, arra van a legnagyobb esely, mert Apukam cukorbeteg es nekem is volt mar egy rosszabb ehgyomri ertekem nehany evvel ezelott, de nem volt veszes. Azota ez valtozhatott, ezert gondoltam erre elsokent.

A tobbit megbeszelem az orvossal. Ez nekem mar a harmadik baba lett volna, az elso ket terhessegem rendben ment, ez volt az elso vetelesem. A ferjem sem valtozott. :)

Szoval eloszor meg akarom kerdezni, hogy ezek kozul a gondok kozul mi az, ami kialakulhatott az elmult nehany evben, miota a masodik gyerek megszuletett, van-e olyan, amit kizarhatunk.


Sajnos nem Magyarorszagon elunk, itt egy ilyen kivizsgalas egy vagyon, szo szerint. Budapestre kellene repkednem, ami nehezen megoldhato, nem az anyagiak miatt, hanem az ido miatt. Egy-egy alkalmat meg tudok oldani, de minden masodik heten nem utazhatok.

Szoval meglatjuk, hogy mit mond a doki, mi az, amit erdemes megcsinaltatni, illetve meg kell szerveznem, hogy egy alkalommal minel tobb vizsgalat meglegyen. Csak privat johet szoba, magyar tb-m nincs, se haziorvosom.

Itt meg harom veteles utan csinaljak ezt meg allamiban, ennyit en nem szeretnek atelni.


Szoval nem rohanunk, valahogy megszervezem, hogy amit lehet megnezzenek es batrabban vaghassunk ismet bele.


Gratulalok nektek!

2015. nov. 21. 10:20
Hasznos számodra ez a válasz?
 8/12 anonim ***** válasza:
65%

Magyarorszagon is csak 3 veteles utan csinanak TB-re vizsgalatokat.


Statisztikailag minden 10. terhessegvetelessel vegzodik, 35 ev felett az esely no.

35 ev alatt 6.4%, 35 ev felett 14.7% az eselye.


Felesleges ennyire tulaggodni...

2015. nov. 21. 11:18
Hasznos számodra ez a válasz?
 9/12 anonim ***** válasza:

Igen, nem kell túlaggódni.


De ha valami baj van az anyai szervezetben, akkor az viszont folyton vetéléseket fog okozni. Bár, a 3. után kiderül az is...mi nem értünk rá megvárni. Így derült ki a véralvadási zavarom, ha nem lenne a kezelés, nem lennék most 24 hetes...:/

2015. nov. 21. 13:44
Hasznos számodra ez a válasz?
 10/12 anonim ***** válasza:

Kulfoldon elunk, itt nem javasolnak 3 honapot, azt mondjak, egy verzest azert varjon meg az ember...

11 heten mutottek, de mar a 7 heten latszott a z ures petezsak, 10 heten szabalytalan alakja lett-akkor neztek meg masodjara, 2 nap mulva mutottek.

1 verzest megvartunk, aztan megfogantam, a babam most 6 honapos, a masik szobaban szunyokal.

35 eves voltam.

2015. nov. 21. 13:55
Hasznos számodra ez a válasz?
1 2

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!