Együttlét után két nappal érzékeny mell, mellbimbó lehet a siker első gyanújele?
Figyelt kérdés
Sosem szoktak fájdogálni a melleim, menses előtt sem, eddig csak akkor fordult elő ilyesmi érzés, amikor terhes voltam. Ugyanakkor irreálisan korainak érzem, hogy két nappal az - egyébként középidőben történt - együttlét után már ezt érezném. Azt persze tudom, hogy bármi okozza, nem kell komolyan babára gondolni ennyiből, mert még annyi minden lehet, csak tapasztalatok érdekelnének, ki mikor érzett hasonlót?2015. jún. 8. 13:18
3/7 anonim válasza:
Nekem az esedékes menzesz előtt fájt, ugyanúgy, mint amikor tényleg megjön, úgyhogy ebből én pl semmire sem kovetkeztettem! Kétszer is így jártam, nem a szex után 2 nappal. . Sztem sem ettől van! A tünetek sokkal később jelentkeznek!
4/7 anonim válasza:
Nem, annak a jele, hogy túlpörögted a próbálkozást.
5/7 anonim válasza:
esélytelen. kb 7-10 napra rá ágyazodik be. nekem kb a kimaradás körül voltak tünetek. 2 napra rá hát kb most termékenyítené meg a petesejtet úgyhogy biztos nem
6/7 A kérdező kommentje:
Nem pörgettem túl semmit, következő hónaptól szeretnénk elkezdeni próbálkozni, csak nem értem, mi lehet ez, hormonzavar is bejött a képbe, mert barnás-rózsaszín pecsételés is jelentkezett közben, ma van a 18. ciklusnap:( Köszönöm a válaszokat!
2015. jún. 8. 16:32
7/7 anonim válasza:
Ilyenkor még biztos nem érezhetsz semmit. Én a nemvárt előtt 3 nappal sejtettem, hogy valami más mint szokott és valóban terhesség volt. :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!