Terhes lettem, most mi legyen?

a szülés a legkevesebb, hidd el, sokkal nehezebb 17 évesen egy csecsemővel. én először a helyedben a szüleimmel beszélnék, és átgondolnám, ÉN mit akarok, támogatnak-e benne, vagy sem, mit szól a barátod..stb. ennek függvényében döntenék. van az abortusz, az örökbeadás és az, hogy megtartod.

Ezt a szuleiddel beszeld meg. 19 eves anyukakent en tudom milyen nehez egy picivel raadasul segitsegem sincs, kulfoldon elunk. A szules pedig faj, de a legjobb fajdalom :)

Ne tőlünk kérj tanácsot,tudom hogy sok kétely van benned,félelem!De gondold végig az összes variációt!Írd fel egy papírra az összes megoldás negatív és pozitív oldalát,akkor talán rájössz hogy mi lenne a legjobb!De ne csak magadra gondolj,gondolj babócára is!Kérd ki a barátod,és a szüleid véleményét!Lehet le fogtok pontozni,de talán a te esetedben az abortusz lenne a megoldás,mivel nem kívánt terhesség...17 évesen kivárni 9 hónapot aztán megszülni és oda adni egy idegen kezébe,óriási szívfájdalom,ami örökre nyomot hagyna az életedben!Mindig ott lesz a gondolat a fejedben hogy,vajon hogy van és mi van vele,főleg ha már lesznek gyerekeid!Ezzel szemben az abortusz,talán a kisebb rossz rád nézve,viszont a baba számára pedig a legrosszabb amit csak tehetsz!A kérdésed alapján te e között a két variáció között őrlődsz,és nem akarod megtartani!Pedig az is egy megoldás!Ebben a helyzetben nehéz jó döntést hozni!

Szia ha ennyire nem állsz készen rá sajnállak de amúgy most mondta az egyik barátnőm akinek becsúszott hogy utána néztek és 43000 az elvetetés. :-( Hát ha lenne megfelelő háttér támogatásod, az egykik ismerősöm 15 évesen szült és már nem bánja mellette tanul még és támogatják.

Hú kemény döntés előtt állsz. Én is azt mondom,hogy először beszélj a gyerek apjával aztán a szüleiddel. Utána döntsetek.

Ėn is ebben a cipőben voltam 19 évesen. Becsúszott, beszéltünk a szülőkkel, az egyik fél támogatta, a måsik nem, a párom végzős volt, ėn akkor kezdtem a fősulit, se munka se félretett pénz...hosszas gondolkodás után úgy döntöttünk, hogy elvetetjük, mert az örökbe adást egyikünk sem tudta volna végig csinálni. Azóta mindketten nagyon nagyon bánjuk és most már 1,5 éve próbálkozunk. Szóval a döntés a tiétek de tényleg jól gondoljátok meg!! Fel a fejjel!

Én ugyanabban a helyzetben voltam, mint Niki nevű felhasználó, csak én megtartottam...20 éves voltam, mire megszületett, lediplomáztam, dolgoztam (most 26 vagyok, második babánkkal itthon), szüleink minimálisan segítettek minket, és már nagyon jól élünk. Felépítettük az életünket, úgy, hogy 20 és 22 évesen lettünk szülők. Első körben beszéld meg a nagyszülőkkel és az apukával. Vizsgáljátok meg, elég erős-e a családi háttér (mind anyagi, mind lelki téren). Apukája szeretné-e vagy elutasítja élből? Mikortól tud dolgozni, ő hány éves? Te minek tanulsz, esetleg gimi, és még egyetemre is mennél (mint nálam láthatod, nem kizáró tényező a diplománál egy gyerek)? De leginkább magadat vizsgáld meg belül...te mit szeretnél? Én rosszul voltam az abortusz gondolatától is, pedig nagyon kiborultam lelkileg: amikor megtudtam, elkezdtem hányni, kiszáradtam, több, mint egy hétre kórházba is kerültem. Ott megmutatták a 6 hetes magzatomat, és hallhattam a szívhangját. Ott és akkor eldőlt minden, pedig nekem is voltak kétségeim. Ma már 6 éves a fiam, és soha, egyetlen másodpercig sem bántam meg, hogy vállaltam! SOHA! Míg ha elvetettem volna, akkor örökké ott fájna a lelkemben...Az örökbe adás meg...én nem tudnám odaadni. Biztos van olyan, aki igen, hát ahhoz is kell egy stabil személyiség, hogy azt elviseld lelkileg...Sok sikert, kitartást, esetleg majd írd meg, hogyan alakultak a dolgaid.