Nagyon sürgős probléma (? ) Bővebben lent
Sziasztok, a helyzet az, hogy decemberben kedveskedni akartam a páromnak, a cilusom utolsó napján, mivel ilyenkor nem vagyunk együtt, de a váladékos lett a kezem, amit megtöröltem, viszont pár perccel később tampont cseréltem és csesztem kezet mosni.. Rá két hétre volt egy nagy barna pacám, felfázásra gondoltam, akkor van ilyen. Január első hetében rendesen megjött, vagyis mondhatni.. időben jött de 4. nap szinte nem volt már semmim, 5. nap megint bevéreztem, majd elmúlt. Ma megint megjött, ami azt jelenti hogy rá kb 10-11 napra, emiatt most nőgyógyász kilőve.
Ez lehet terhesség jele? Egyáltalán lehetek terhes ennyitől?? Figyelembe veszem azt, hogy annak a váladéknak fel kell jutnia a helyére, illetve a sperma levegőn hamar elpusztul, meg is töröltem a kezem, ráadásul a tampon is nedv szívó, szinte biológiailag lehetetlen de az esély mindig meg van, mivel úgy volt, hogy a héten megyek nőgyógyászhoz ezért nem csináltam tesztet, mert az is csak 4-5 hét múlva mutat biztosat, de most kilőve.
23/L
Szerintem is, hiszen annyi minden van ellene.. ráadásul biológiailag is egy kész csoda lenne, de még is félek tőle. A vérzés.. nos máskor is volt már így jó nem rá 10 napra hanem 14-15 napra, azt mondták hogy ez normális, mindig is rendszertelen voltam, fogamzásgátlót akartak rá adni, hogy beállítsa de nem szeretnék szedni, mert többet árt, mint segít.. de mindenképpen elmegyek utána nőgyógyászhoz és elmondom, hogy kétszer volt meg.
Szerintetek ha most csinálnék egy terhességi tesztet a menstruáció nem befolyásolna benne semmit? (csak amolyan lelki megnyugtatás végett)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!