10 perc után pozitív teszt? Téves eredmény?
Nem akarlak elkeseríteni, de sajnos nekem már volt ilyen hamis tesztem. 2 pozitív teszttel mentem vigyorogva a dokihoz, aki megállapította, hogy nem vagyok és nem is voltam terhes. Vacak a teszt, pedig gyógyszertári.
A clostyt pedig, miután már túl voltam pár vetélésen és hasonló kellemetlenségen, már előre kiirattam, hogy ha pozitív tesztem van akkor egyből kezdhessem szedni, addig is amíg eljutok a dokihoz. De ez csak az én hányatott múltom miatt volt, normálisan csak igazol terhességnél szokták felírni.
Egyébként azóta már 12. hétben vagyok, csak sajnos levált részben a méhlepény, hematóma alakult ki, úgyhogy most megint megy a para. :-(
Ne kelljen Closty!!!!!! De arra készülj fel, hogy a doki még csak megvastagodott nyh-t fog látni! Ettől le legyél csalódott! Nekem úgy volt, a pozi napján délután nagy barna folt... Rohanás az ügyeletre. Csak a nyh. volt vastag, még nem látszott ilyenkor más (27. ciklusnap volt amúgy). Rá három napra volt időpontom a dokimhoz (szintén azért, mint neked, hogy "esetleg" fölírassam a köv. havi szurikat), ekkor voltam kb. 4 hét 1-2 napos. Három nap alatt nőtt a nyh. és már látszott egy kis felritkulás. Vissza kellett mennem 10 nap múlva, akkor már voltak szikhólyagok, szívhang persze még nem. Ezután 8 hetesen kellett újra mennem, addigra megvolt minden szívhang. <3 Nagyon drukkolok neked!!!! :)
30/N 15+2 KM
Nekem anno a fiammal 10 perc után sem volt pozi. Elmentem dolgozni, és este megnéztem újra. Akkor már ott volt a nagyon halvány, de jól látható második csík. Egy x-epil teszt volt. A férjem elszaladt egy Gabriel-ért, ami másnap reggel nega lett. Totál elkeseredtem. Aztán megint másnap csináltam még egyet, és az már időn belül lett pozi! :)
Szurkolok! Szerintem baba van!
12.es pihenj sokat es tutti nem lesz gond! Nekem az elso babamnal valt le a egy resze vereztem 16. Hetben voltam azt hittem elvesztem a babat! Utrogestan es 2 het szigoru fekves utana az utolso honapig dolgoztam es minden ok volt! A masodik babamnal a 12. Heten ontott el a ver megint para..megallapitottak, hogy hematomam van es az verzik! Utazas elott voltam 2 napra ra vegul elutaztam 10 oras repulout 1 het mulva vissza es itt is az utolso napig dolgoztam!
Szoval minden oke lesz tutti! Ne aggodj!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!