Ugye nem vagyok terhes? :S
Több, mint egy hete késik. Elő szokott fordulni, hogy pár nappal később jön, de nem ennyire. Egyszer volt, hogy két hetet késett, de akkor semmi esély nem volt rá, most meg úgy néz ki van.
Az első naptól számolva a 14. napon voltunk együtt, kicsit elszaladt velünk a ló, de nem fejeztük be. Persze tudom, hogy így is lehet gyerek... Hülyeség volt a köbön.
Néha fáj a hasam alja, keményebb a megszokottnál.
Tegnapelőtt ültem a széken, aztán hirtelen rohantam a wc-re, mert úgy éreztem, hogy na most megjött, de semmi.
Eddig is képes voltam egész nap enni, össze-vissza mindenfélét, így ezt nem említem meg, mint "gyanús jelet". Mondjuk ma megettem egy csomó sajtot, pedig elvileg utálom és rosszul vagyok tőle.
A cicim is nagyon szokott fájni, mielőtt megjön, most is szét akarnak robbanni, úgyhogy ez sem feltétlenül gyanús.
Fogalmam nincs mi van, az utolsó, ami most hiányzik nekem, az egy gyerek.:S
Próbálok nem is gondolni rá. Én is úgy voltam múltkor, hogy ettem a kefét ezerrel, persze már csak azért se jött meg. Most nem vagyok ennyire beparázva.
Holnap megyek a Rossmann-ba...:S
Lehet, hogy megint az idegek játszanak, és ezért is késik.. főleg ha nem fejeztétek be a dolgot.. de a kisördög azért nem alszik. (első hozzászóló voltam).
Majd megírod mi lett? Akkor ezek szerint drukkolok, hogy most ne pozitív legyen!
én ugyanígy voltam pár hete.Negatív volt a tesztem,de azóta se jött meg:)
Írd meg mi lett az eredmény...
Baba az nincs, jól drukkoltatok.:)
Továbbra sem értem hol marad, de nem baj, majd csak megjön egyszer!:D
No, a lényeg a lényeg, hogy örülünk, ha Te is örülsz! :)
Akkor majdcsak megjön.. biztos az idegeskedéstől késett.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!