Van köztetek olyan aki babát tervez de még dohányzik?
Első terhesség előtt nem kevés cigarettát szívtam el egy nap alatt. Hiába terveztük a babát előtte nem tudtam letenni :( de ahogy pozitív lett a tesztem, attól a reggeltől nem nyúltam hozzá...immáron 6 éve ;)
Sok sikert kívánok neked! És ha egyszer sikerül a baba, ha lehet soha ne szokj vissza!!!
A kisfiamat anno nem terveztük, így csak akkor tettem le a cigit, amikor tudomást szereztem a terhességről, de onnantól kezdve a szoptatás befejezéséig egy szál cigit sem szívtam el. Teljesen egészséges nagyfiú :)
Most, több mint hat évvel később kezdtünk el próbálkozni a kistesóval, ez a harmadik hónapunk, és nagyon remélem, hogy sikerrel jártunk végre. Szerettem volna már a próbálkozás előtt felhagyni a dohányzással, ami ment is egy darabig, de pont ahogy te, én is újra rágyújtottam, amikor kiderült, hogy még nem várok babát. Most ott tartok, hogy ha megyek valahova, már sehova nem viszek magammal cigit, se munkába, se ha barátokkal találkozom, csak itthon gyújtok rá, így lényegesen kevesebbet dohányzom. Ha pedig összejön a baba, természetesen azonnal leteszem. Tudom, hogy képes vagyok rá, hiszen egyszer már megtettem ugyanezt, pedig akkor aztán nem is voltam rá felkészülve egyáltalán. Nyilván szerencsésebb lett volna már a próbálkozás előtt abbahagyni a dohányzást, és a szándék meg is volt bennem, de sajnos nem ment, viszont ha már ott lesz a pocakomban a pici, akkor tudom, hogy nem vinne rá a lélek, hogy akár egy szál cigit is elszívjak.
Egyébként az orvosok is azt mondják, hogy a terhesség korai szakaszában a káros anyagok még nem jutnak el a babához, a természet okosan találta ezt ki, így amíg az anyuka meg nem bizonyosodik a terhességéről, addig szerencsére nem is tud nagy bajt okozni.
Hát örülök neki,hogy nem támadásokat kaptam tőletek.Természetesen én is minden erőmmel azon leszek,hogy letegyem a cigit minél hamarabb.Mielőbbi babásodást kívánok minden arra vágyónak aki írt nekem ide!
Kitartást lányok,tuti letesszük ha lesz pozi tesztünk :-D
Minden jót nektek :-D
Nálam egy gyerek se volt tervezett, cigi ment mint a gyárkémény, napi 70 szál, azt úgy alapból, ha volt egy kicsi ideg, akkor nyilván még vagy 20-at adjunk hozzá.... Amikor terhes lettem a másodikkal gyakorlatilag 2 napig semmit nem szívtam, mert nem hiányzott (ekkor még lövésem se volt a gyerekről, jóval az nemvárt előtt voltam) Aztán mivel hiányzott eldöntöttem, hogy napi 6, ezt megengedem magamnak, hogy ne legyek idegbeteg vadállat :)
Sikeresen tartom a napi 6 szálat, a dokinak elmondtam az előzményeket, azt mondta, ha be bírom tartani vagy csökkenteni 1-2 szállal, akkor semmi baj nem lesz.
Egyébként ha annyira befolyásolná, akkor nem lenne annyi dohányzó kismama- Anno a vizsgálatokon a doki elmondta, hogy nekem tuti nem lesz gyerekem, mert túlsúlyos vagyok, dohányzok, szar a ciklusom stb.... Eltelt 2 hónap eldöntöttem, hogy nagy ívben letojok mindent mindenkit és nem görcsölök a gyerek témára, lesz ami lesz. Nem telt el 2 hónap, sokkal jobban éreztem magam és abban az évben decemberben jött is a baba.
Remélem mindenkinek sikerül a leszokás és a baba is :)
Sya!
En is terveztem hogy leszokok a baba miatt.
2 hete tudtam meg hogy terhes vagyok szoval cigiztem
De mar lassan 4 napja hogy nem gyujtottam ra mert egyszeruen elkap a hanyinger. Eleg volt egy slukk es rosszul lettem csak tartottam a kezembe a cigit akkor mondtam nincs is ertelme ragyujtani
Szoval negy napja fust mentesen elek :) en orulok neki
Jah en is nagy dohanyos voltam.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!