Tegnap óta késik a menzeszem, teszt negatív, mikor teszteljek újra?
Elvileg tegnap lett volna a napja, hogy megjöjjön, de semmi, a hasamat viszont eléggé érzem már két napja, nem is az, hogy fáj, mert ha nekem megjön, akkor brutálisan szokott görcsölni, ez meg ahhoz képest szinte simogatásnak tűnik, de azért időnként érzek valamit. A melleim rettentően feszülnek, párom szerint sokkal nagyobbak is lettek.
Viszont tegnap is, ma is negatívat teszteltem, bár csak én néztem, lehet, hogy itt a nálam sasszeműbb válaszolók látnának rajta mást is, én itt is az összes képet szinte mindig egycsíkosnak látom, szóval lehet, hogy nekem erre nincs túl jó szemem, de nekem egyelőre minden tesztem negatívnak látszik.
Szerintetek meddig várjak a következő teszttel?
Köszi a válaszokat, végül ma sajnos megjött. Most volt még csak az első próbálkozós hónapunk, ezért is vagyok kissé rutintalan még ilyen téren.
Nekem ez a késés volt csak nagyon gyanús, mert amúgy soha de soha nem késett még egy napot sem, plusz a melfeszülés is most jóval tovább tartott, mint máskor szokott. Eddig úgy volt, hogy 2-3 nappal az előtt szokott csak elkezdeni feszülni, mielőtt megjön, most meg egy teljes hétig ilyenek voltak, lehet, hogy ez tévesztett most meg, na meg a késés.
De ezt a hcg duplázódást nem tudtam, ez új információ volt, köszönöm szépen :) Meg amúgy is, köszönöm, hogy írtatok :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!