Gondolkozom hogy elkezdek hőmérőzni. Ha szájba mérem az is reális érték lesz?
Köszönöm! Hát sajnos nem dolgozom, de minden reggel keltenek:D Egyből ez legyen az első, amint kinyitom a szemem? Ha kicsit még forgolódok már nem lesz ugyanaz?
Bocsánat a hülyeséget kérdezek, de nem tudom:S
hát ha még félálomban forogsz, nem vagy tudatodnál, és arra riadsz fel hogy megkéne mérni, akkor nyugodtan mért meg attól független hogy már kétszer átfordultál...
viszont ha 10 percig ébren forgolódsz, lustálkodsz alvás után, akkor eltérhet az eredmény, ha pl olyan dolgokon agyalsz épp az ágyban, amik stresszelnek, pl. napi tennivalók, stb.
ezért a legjobb, ha megméred, amint kinyitod a szemed és magadnál vagy :) egyébként felírni sem árt, én pl be is pötyögtem rögtön a telefonba, mert hajlamos voltam utána visszaaludni és két óra múlva nem emlékeztem hogy megmértem e vagy az csak álom volt :D
Szia
tudom nem ezt kérdeztem, de én azt javaslom, gondold meg kétszer is a hőmérőzést. Én hőmérőztem és amilyen ártatlannak indult, annyira vissza tud csapni az egész.
Ha már nem ugyanakkor mértem, vagy elfelejtettem, már tiszta ideg voltam. Amikor meg sikerült rendesen mértem, akkor is voltak néha eltérő értékek, megint tiszta ideg voltam. Amikor meg jó értékek voltak, akkor sem estem teherbe, megint tiszta ideg voltam. Gyönyörű grafikákat nyomtattam ki, tisztán látszott a peteérésem (mondjuk én kombináltam még PG53 és ovulációs teszttel is), mégsem estem teherbe. Mutogattam a dokinak, ő csak pislogott, hogy én már majdnem nála is többet tudok a peteérésről. De mégsem estem teherbe. Viszont ez a sok méricskélés teljesen kikészített, mert én "mindent megteszek" mégsincs eredmény.
És végül tudod mikor estem teherbe? Mikor az egészet félredobtam, mikor már tele volt a hőcipőm a "felesleges" méricskélésekkel és a folyamatos kiborulásokkal. Tényleg igaz, hogy fel kell adni és akkor fog összejönni...ezt tanácsolnám Neked is.
Igen megértem amit mondassz. És igaz, ott ahol valami gond van, persze menni kell a kivizsgálásokra.
Én úgy vettem ki a kérdező szavaiból, hogy még csak az elején vannak és ilyenkor valóban jobb nem agyonméricskélni magunkat.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!