Hány év sikertelen próbálkozás után kezdenétek el az örökbefogadást intézni?

szia,

szerintem ne egyből az örökbe fogadásra gondoljatok,

sokszor egy kis ok miatt nem sikerül...

máskor valamilyen betegség okozza,

először menjetek el orvoshoz és vizsgáltassátok meg magatokat, utána ha minden rendben akkor nézzétek meg pl azt, hogy egészségesen táplálkoztok-e(mert hallottam olyanról is, hogy a táplálkozás miatt nem sikerült) ugyanakkor a stressz miatt is lehet és még sok sok apró dolog miatt...

Mi például 13 év után döntöttünk az örökbefogadás mellett, de utólag azt mondom, hogy nagy butaság volt ilyen sokáig várni!

Bevallom, sokáig visszarettentett, hogy hallomásból sok feltételről hallottunk és a Gyámhivatalnál is 5 éves várakozási időt jósoltak...

Aztán amikor belevágtunk, akkor kiderült, hogy egyáltalán nem olyan rémesek a feltételek, minden papírt (orvosi alkalmassági, jövedelemkimutatás, családlátogatás, stb.) pár nap alatt meg tudtunk szerezni, és gyereket is 6 hónap után kaptunk! :D

14:38 vagyok

Az én férjem is hosszú évekig hallani sem akart örökbefogadásról "nem tudnám a sajátomnak érezni"-kifogással...

Aztán a hosszú évek után beleuntam, gondoltam egyet és úgy döntöttem : akár egyedül is belevágok!

Na, ebből egy nagy vitánk lett, de látta, hogy elszánt vagyok, akár el is válok a gyerek kedvéért, ha nem áll mellém...

Néhány hétig úgy volt, hogy csak én fogom egyedül vállalni a gyereket, ő papíron a kedvemért mindent aláír, de ő nem...

Aztán ott fordult nagyot a hozzáállása, amikor el kellett menni a gyámhivatali pszichológushoz személyes beszélgetésre : ekkor már lelkes volt és én csodálkoztam a legjobban, mennyire benne lett hirtelen az örökbefogadásban!

Aztán, amikor meglátta a gyereket, azóta egyfolytában el van lágyulva, nála nincs tökéletesebb apuka!!! :D

(Ennek már 15 éve.)

Soha többé azóta eszébe sem jut, hogy "nem tudná a magáénak érezni", mert szerintem a vérszerinti gyerekét sem tudná ennél jobban szeretni. (Én sem!)

Szóval, a pasiknak kell egy kis lökés, a legtöbb nem tudja előre elképzelni, hogy az jó is lehet...

Nyílt örökbefogadással ma már lényegesen egyszerűbb.

Én már gondolkozom rajta. Vár még rám a lombik lehetősége- másképp nekem nem lehet. De fáradt vagyok már, reménykedni nem is merek lassan.

Amit viszont tudok, hogy az örökbefogadott babát, nekem mint a saját kisbabám, olyan lesz. A férjemmel nem ilyen egyszerű, sajnos.

Én is azt várom amit te, hogy kitöltse az űrt.

50 éves vagyok. Jól szituált.értelmiségi családban nőttem fel. Mindenem megvolt,érzelmi és anyagi téren egyaránt. Egy dologban kicsit különböztem a társaimtól,ami akkor,gyerekkoromban nem is igen tűnt fel: Csodálatos harmóniában neveltek a szüleim. Nálunk nem volt veszekedés,engem soha meg nem ütöttek,szerintem szigorúan,de nagy szeretetben neveltek.Annak tudtam be,hogy késői gyerek vagyok. Sajnos,édesanyámék már rég meghaltak(: 10 évvel haláluk után,több mint 40 évesen tudtam meg,hogy Ők nem a vérszerinti szüleim.) Mai napig csak úgy tudok rájuk gondolni,hogy Ők az édesanyám,és édesapám,ahogy eddig is tudtam. Mérhetetlen hála és szeretet van még most,haló poraikban is irántuk a szívemben. A legjobb ,legigazabb EMBEREK, akikkel valaha találkoztam. Több,mint egy vérszerinti szülő,mert a vérszerinti szülőben talán a szüléskor már megjelennek az érzelmek,de engem ők választottak,ilyennek fogadtak el,amilyen vagyok,soha egy szóval,egy mozdulattal nem éreztették,hogy én nem a vérükből vagyok. El sem akartam hinni,mikor megtudtam,örökbefogadtak. Én nem tudnék ilyen csodálatos és nemeslelkű lenni. Bennem csak mérhetetlen szeretet és hála van irántuk,hisz mindent,ami szép és jó az életemben,Nekik köszönhetek. Szó szerint. Nélkülük nem lennék senki és semmi. Sajnos,látom,a legtöbb állami gondozottnak mennyire félresikerült élete van.Minden elismerésem és megbecsülésem azoké.akik képesek egy új életet adni egy eldobott(én az voltam) gyereknek.Miután utánanyomoztam az "eldobómnak" , megbizonyosodtam arról,amit eddig is vallottam,hogy a nevelés nagyon sokat jelent,sok tekintetben szerintem többet,mint az öröklött tulajdonságok.Ha én a "génjeim " alapján növök fel,nem sokra vittem volna. Talán egy tanyán élnék,lenne jó esetben egy szakmám,vagy az sem...Talán nem tűnik nagyképűnek,amivé lettem,családom,taníttatásom,munkám,anyagi helyzetem,stb.mind-mind édesanyámék nevelésének,szeretetének,gondoskodásának köszönhetem.Bár csak jóval haláluk után tudtam meg az igazat,mikor betegek lettek,én ápoltam Őket,én sirattam és siratom Őket...még mindig. Nem hiszem,hogy vérszerinti gyerek szeretheti jobban a szüleit,mint ahogy én szerettem és szeretem őket.

Ennyi a történet.Egy örökbefogadott.