Most mondjam azt, hogy szerencsés, aki egyáltalán probálkozhat?

Ülj le, gondold végig a közös életeteket és a kapcsolatotokat. Boldog vagy? Odafigyel rád? Egyenrangú felek vagytok, közösen hoztok döntéseket, érdekli hogy mit szeretnél, érzed hogy szeret és ha végiggondolsz csak egy hetet abban több a boldog óra mint a vita vagy a magány? Vagy csak a megszokás, az elfogadott kapcsolat és a szingli élet ami visszatart? Én majdnem 30 éves voltam amikor kidobtam. Belefáradtam, úgy éreztem és sokkal többet beleadok mint ő bár abban is biztos voltam hogy szeret. Mindig meghallgatott és változás ezt nem követte. Aztán a szakítás után jött sírva, letérdelve, gyűrűvel... A szívem szakadt meg, de azt mondtam, ilyen áron nem kell! Becsült volna meg és vett volna szakítás nélkül gyűrűt. Szüleim, mindenki ki volt RAJTAM bukva! Éltem egyedül az életem. Pár hónap múlva megismerkedtem valakivel, jót beszélgettünk majd rövid időn belül megkérte a kezem mert azt mondta neki elég amit eddig megismert belőlem ahhoz hogy tudja én vagyok az akivel az életét le akarja élni!!! Sok családtagom se ismerte még!!! Azóta összeházasodtunk és most a babaprojekten vagyunk azért olvasgatok ezen az oldalon. Bocs hogy ilyen hosszú voltam. Csak azt akartam hogy megértsd, nekem reménysugár se volt és csak összetörtem a szakítás után de visszagondolva életem legjobb döntését hozam meg hogy tovább léptem! Bárhogy is döntesz, egy beszélgetést még tegyél meg a pároddal hogy segítsen megerősíteni hogyan tovább a jövőben... Vele vagy nélküle.

Dolgoztok, van házatok? Nem a megélhetés aggasztja?