Megszakításos együttléteknél hány százalék van a teherbeesésre, ha mellé gyógyszert is szedek elvileg kizárt a teherbeesés ugye?
Bizony, ha szeretkezel, akkor mindig van egy kis esélye.
Szóval ezért (is) csak felnőtteknek és kiegyensúlyozott kapcsolatban ajánlott.
Ekkora pánikkal a tarsolyodban nem lehet élvezni az együttlétet. Törekedj arra, hogy csak stabil kapcsolatban szeretkezz, illetve még ha a férfi el van kötve, akkor az lehet akár 100%-os megoldás is, de az is sikerülhet rosszul, de még mindig az a legjobb.
Ha már biztosan nem akarsz babát, akkor Te is elköttetheted a petevezetékedet.
Tudom, hogy van ez a lehetőség, hogy elköttetem magam, régebben egyszer-kétszer meg is fordult a fejemben. Aztán át gondoltam nyugodtan, higgadtan többször is, és én szeretnék gyermeket/gyermekeket. Csak épp nem ebben az időszakban. Az exemmel nem tudtam elképzelni a picit,hiába voltunk 6 évig egysütt, végig éreztem nem ö az igazi. Aztán találkoztam a mostani párommal, és már leg elöaször éreztem ez más... Vele annál inkább el tudtam képzelni. Először szerettem volna anyagilag rendbe rázódni, és aztán babát vállalni, de ezt úgy látni, nem én döntöm el. Megbarátkoztam ezzel a gondolattal, és mostmár jöhet, aminek jönnie kell. :)
Sokan mondják, a baba választ, és csak akkor ha 2 ember meg érett rá, és passzolnak egymáshoz. És igen ez a kapcsolat stabil, talán soha nem volt még ennyire stabil dolgog az életemben. Nincs semmink, albérletet fizetünk, de vagyunk egymásnak, és nagyobb a szerelem, a tisztelet egymás iránt, mint bárkivel is volt valaha. Ő az igazi, éreztem ezt elsőre is, érzem most is. Pedig az exemnél is szerelmes voltam. Nekem is rá kellett jönnöm, hogy minden szerelem más. Ha az igazi jön, mint egy villám csapás, meg változik minden. Vele letettem az addigi elveimet, vele másképp gondolkodtam, és másként élek. Hiszek benne, és ettöl több nem kell. Az anyagiakat majd az idő meg oldja :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!