Kezdőoldal » Gyerekvállalás, nevelés » Teherbeesés » Fogamzásgátló szedése mellett...

Fogamzásgátló szedése mellett lehet-e ilyen baj? Több lent.

Figyelt kérdés

kb 6-7 éve szedem ugyanazt a fogamzásgátlót, azóta több hosszútávú kapcsolatom alatt is megvédett, soha nem volt semmi probléma vele. az utóbbi pár évben kezdtem el azt csinálni, hogy egy-egy napokat kihagyok, volt hogy 3-4 napot is, de nem volt szex közbenm úgyhogy nemi s gondoltam, hogy baj lenne belőle, viszont most igen:


pár hónapja ismét együtt vagyok valakivel, és ugyanúgy szedem a fogamzásgátlót, de ma reggel észrevettem hogy a hasam megnőtt egy picit, mintha felfúvódott volna. nem az alhasam, hanem inkább picivel fentebb, a köldök alatt. nem hiszem hogy háj lenne, mert viszonylag lapos a hasam, de utánanéztem párhetesterhes hasaknak és eléggé hasonlít. plusz tünet még az is, hogy az utóbbi két hétben sűrűn volt székrekedésem, de pár napja már sikerült normálisan is csinálni a wc ügyet hashajtó nélkül is.

nem késik meg semmi, megvolt a havim is, kicsit kevesebb (ugy tudom ez is lehet tünet), mint szokott, de rendesen ugyanannyi ideig tartott, mint máskor. nem volt egyéb panaszom sem, mellfeszülés stb.. vettem tesztet, holnap reggelig viszont nem tudok várni, mert nagyon ideges vagyok már... remélem valaki tud valamit mondani erre.


2013. febr. 4. 18:19
 1/7 anonim ***** válasza:
Ha a tabletta kihagyása előtti 1 hétben szexeltél, terhes lehetsz. Hiába nem szexelsz utána egy hétig. Majd a teszt mutat biztosat. Addig mi is csak tippelni tudnánk.
2013. febr. 4. 18:27
Hasznos számodra ez a válasz?
 2/7 A kérdező kommentje:
és a tünetek?
2013. febr. 4. 18:29
 3/7 anonim ***** válasza:
A hasad lehet csak puffadás. A székrekedés nem az elején van. A havid ha friss piros vér volt, akkor nem valószínű, hogy baba van.
2013. febr. 4. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 4/7 anonim ***** válasza:
én még csak most kezdtem el gyógyszert szedni,de dettó olyan a hasam,mintha terhes lennék (nekem is ott nagyon lent.)Nem annyira nagyon szembetűnő (ruhában),de azért látszik...én most csináltam tesztet,nekem negatív lett.csinálj tesztet és írd meg mi lett az eredménye.
2013. febr. 4. 18:37
Hasznos számodra ez a válasz?
 5/7 A kérdező kommentje:
hú, köszönöm! ez most picit megnyugtatott! lehetséges amúgy, hogy a székrekedés meg a puffadás azért volt, mert most költöztünk, és kissé stresszes vagyok mostanában. nem hiányzik semmi váratlan. köszönöm szépen!!!
2013. febr. 4. 18:39
 6/7 A kérdező kommentje:
holnap reggel kiderül! :)
2013. febr. 4. 18:39
 7/7 anonim ***** válasza:

ja és nekem is székrekedésem van a haspuffadás mellett (és én is streszelgetek) :)

Kívánom,hogy legyen amit szeretnél:)

2013. febr. 4. 18:43
Hasznos számodra ez a válasz?

Kapcsolódó kérdések:





Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu

A weboldalon megjelenő anyagok nem minősülnek szerkesztői tartalomnak, előzetes ellenőrzésen nem esnek át, az üzemeltető véleményét nem tükrözik.
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!