Beszélni szeretnék valakivel! Valaki segíteni nekem, meghallgatnátok?

Kedves Kérdező!

Én 19 évesen estem teherbe és 20 évesen szültem. (fősuli mellett) A döntésemet nem bántam meg, de iszonyatosan kemények a mindennapok így. Mindennek megvannak a maga előnyei és hátrányai. 0 anyagi támogatás, háztartás, suli, munka plusz kisgyerek! Ha szeretnél erről beszélni, bátran írj privátban!

Te magad írtad le, hogy mitől kellene még várnotok a babázással. (Eltekintve attól, hogy 19 éves korban még egyáltalán nem létkérdés az embernek a saját félkész, alakuló életét egy gyerekkel bonyolítani.)

Azt írod, hogy tartasz a szüleid véleményétől, akiknek te még mindig a kicsi lányuk vagy, nem mellesleg joggal gondolják úgy, ha a kicsi lányuknak előbb inkább egy szakmája/diplomája, mint gyereke.

Ha számodra a fő para a szüleid véleménye, akkor ennek két oka lehet:

1. Valójában te sem vagy biztos abban, hogy ezt a hirtelen jött vágyakozást nem lenne érdemes egy kicsit elnapolni. Tehát az érzelmeiden, és a hormonjaidon kívül, pillanatnyilag nincs egyetlen racionális érved sem a gyerek mellett. Persze ez sem kevés, de nem szorít sem az idő, sem egyéb olyan körülmény, ami miatt ne várhatnátok még vele.

2. Bár ti ketten a pároddal, szívesen babáznátok, pontosan tudod, hogy az életetek zökkenőmentes folytatásához (tanulás, munka, megélhetés) szükségetek lesz a szülői segítségre. Persze lehetőség szerint mindenkinek szüksége van, és jól is jönnek a nagyszülők. De azért egy nappali tagozatos főiskolát/egyetemet tisztességgel végigcsinálni egy kisbaba mellett úgy, hogy a nagyszülők ne pótszülők legyenek... Olvasgass bele egy kicsit itt a gyk.-n a kisbabás anyukák posztjaiba. Nem csak babaillatból és felhőtlen boldogságból állnak a napjaik. Pedig a többségük nem vizsgákra készül,de néha örülnek, ha a gyereken és háztartáson kívül marad idejük ülve megebédelni.

Szia!

Több hozzászólással sem értek egyet!

Szerintem ami fontos, hogy kötelezd el magad azzal, akitől gyermeket szeretnél, addig semmiképp se vágj bele a babaprojectbe! Ha már férjnél vagy, akkor pedig senkinek se hagyd magad lebeszélni arról, hogy babáitok legyenek, ha a férjed is egyet ért veled ebben. Nem számít egyáltalán, hogy a szülők mit akarnak, mit mondanak és gyerekként kezelnek! A fősulit ne hagyd ott, ha már elkezdted szerintem. Úgy látom mostanában sok az olyan szülő, aki arra bíztatja a gyerekét, hogy inkább tanuljon ameddig csak lehet, mert úgy könnyebb elhelyezkedni, ha pedig előrukkol a gyerektémával leszidja, hogy még egy csomó mindent nem is tud az életről, nem épített karriert stb., de ezekre nem kell hallgatni, mert azért tart ott a magyar nép, ahol tart, mert alig akarnak a mai fiatalok gyereket vállalni, pedig nekik (is) kéne!!! Amúgy a te anyukát hány évesen szülte a nővéredet???

Szia!

Én az ellentéted voltam 19 évesen pont nem vágytam babaára,éltem a főiskolások remek életét mindenki büszke volt rám,hogy jó lett az érettségim,jól megy a suli,végre egy komolyabb barátom is lett,bulik albérlet stb.

nagyon élveztem a szexnél mindig nagyon vigyáztunk.Aztán mégis teherbe estem 20 évesen.Maga volt a rémálom,épp hogy élni kezdtem,1 éve voltunk együtt,mit fognak a szülők szólni,képtelen voltam elvetetni,párom szüle azzal is meggyanúsítottak,hogy direkt csináltam a dolgot.

Átbeszéléssel,aggodalommal,sírással teltek el a napok,de az egyetlen lehetséges út az volt,hogy megtartom.

Már a 3. hónap végén jártam mikor a család is kezdte elfogadnia dolgot,apukám nagyon bánta,hogy elfogok tőle költözni,anyukám már készült a nagymama szerepre.Voltak kellemetlen dolgok a terhesség alatt pl szédelgés,hányinger,fájó hát,na meg rengeteget aludtam,meg nem volt egyszerű mellette tanulni sem.Egyre jobban elfogadtam a dolgot,sok barátnőm elfordult tőlem ez kicsit bántott.Ahogy telt az idő egyre jobban vártuk a babánkat,még szülés előtt levizsgáztam,zhztam.

Majd megszületett a kisfiunk aki egészséges volt,szép volt,sokat aludt,én mégsem tudtam igazán örülni,1 hét a kórházban maga volt a pokol, arrogáns erőszakos nővérek tépkedték a mellem a párom messze volt (vizsgaidőszak volt) a gyerek folyton sírt,depressziós lettem,minden este úgy feküdtem le bárcsak a megfoganás előtti este volna.Őszintén írom le még ha rosszul is hangzik.

az első 6 hét szintén szörnyű volt,ott akartam hagyni a babámat anyukámnál csak hogy mehessek a páromhoz(az első 3 hetet anyukámnál töltöttem,hogy tudjon segíteni), a baba folyton sírt, a szoptatás nem ment a fiam se akart.Aztán az első 3 hónap szintén nem egy leányálom volt,de javult azért a helyzet a kezdetekhez képest

,nagyon magam alatt voltam,hiányzott a régi életem a barátok.A párom nélkül nem tudom hogyan éltem volna túl.A kezdetektől remek apa,és nagyon jó támaszom.Őszintén 4-5 hónapos volt mikor jobban kezdtem belerázódni kimásztam nagyjából a depresszióból és hiába szerettem,gondoskodtam róla,foglalkoztam vele valahogy nem éreztem olyan szoros kapcsolatot közöttünk,mint amiről mindenki beszél.Kb 1 éves volt mikor először úgy éreztem hiányzik ha épp nincs mellettem,és kezdtem el úgy rá tekinteni mint a fiamra addig olyan volt,mintha az öcsém lenne.Lassan 2 éves lesz 3 hónap múlva,nem vagyok birkatürelmű de sokat foglalkozom vele,egyre jobban szeretem,már jön ölel,puszit ad,és bár lelkiismeret furdalásom van de még sokszor úgy érzem legbelül,hogy sokkal jobb lett volna ha 2-3 év múlva jön.

sajnos a gyermekkorom nem volt felhőtlen számtalan dolog miatt korán fel kellett nőnöm,és lelkileg igen instabil vagyok,nagyon keresem a biztos pontokat és nehezen viselem a változást,valószínűleg ez az oka a depressziónak,és annak,hogy nehezen fogadtam el a helyzetet,még akkor is ha a terhesség alatt nagyon boldog voltam.Néha nem tudom jó vagy rossz anya vagyok,azt hiszem még kell egy kis idő,hogy igazán érett felnőtt anya legyek,bár nem baj ha a felnőtt részben gyermek,azzal nincs gond.Párommal és kisfunnkal külön élünk a szüleinktől, Ő bölcsis mi dolgozunk én lassan államvizsgázom.Tudom,hogy nem a korom az oka annak,hogy ennyire nehezen ment a szülővé válás első időszaka,hiszen számtalan ismerősöm,csoporttársam,barátom akik ugyanilyen korukba szültek és nekik semmi problémájuk sem voltszóval sajnos én vagyok selejtes.Szerencsére kisfiunk egy kiegyensúlyozott,boldog,értelmes és aranyos kisgyerek annak ellenére,hogy milyen elcseszett anyja van.

Nem megijesztés volt a cél csak leírtam az én szemszögemből a gyerekvállalást.Rengeteg öröm van benne főleg mikor először mondja hogy anya rohan hozzád megölel,puszit ad,először rád mosolyog ahogy fejlődik ahogy vásárolgathatsz neki stb,és az is igaz,hogy ugyanúgy elérheted mellette az álmaid vágyaid,ugyanúgy kikapcsolódhatsz,de azért jár némi lemondással,sok nehézséggel.Én csak azt tudom tanácsolni,hogy fiatal vagy még várj 2-3 évet,kösd le mással a figyelmed,gyűjtögess malacperselyben a baba részére,és élvezd ki még fiatal lány vagy,mert sose jön vissza ez az időszak,sose leszel már ilyen szabad,mint most.