Kedves válaszoló, aki azt írta, hogy mindig ugyanabban az időpontban mérje... hülyeség. minimum 7 óra alvás után kell mérni.
én váltott műszakban dolgozom, mégis csodálatos a görbém úgy, hogy mindig akkor mérem, amikor aznap felkelek. minden látszik rajta, ahogy a nagykönyvben meg van írva... pedig van, hogy délután 4-ig alszom, máskor meg hajnali 4-kor kelek....... :)
a vége lemaradt...
kérdező, nekem fél évvel a tabletta abbahagyása után óramű pontossággal beállt 29 napra, 3 éven keresztül, most, mióta terhes lettem és elvetéltem, azóta nem rendszeres, csak a hőgörbémből tudom, hogy mikor volt ovum. (igaz, nekem most védekeznem kell a görbével, egyéb okok miatt.)
Februárban (végén) hagytam abba a gyógyszert, azóta a ciklusaim sorrendben: 24, 28, 29, 59, és 101 naposak voltak, ami a mostanit illeti a 78. napomnál tartok.
Voltam nőgyógyásznál, aki csináltatott vérvételt, teljes vérkép (pajzsmirigyet is néztek), minden eredményem jó, ezért mondta a dokim, hogy várjunk, hátha beáll a dolog magától, mert mint mondta, van nem egy olyan betege, akinek még gyógyszeres kezeléssel is évekbe telt beállítani a ciklusát.
Nincs több görbém sajnos, igazság szerint ezt se a ciklus elejétől kezdtem. Ezért is aggaszt a dolog, mert a teljes bizonytalanságba vagyok, és így elég nehéz várakozni...
A másik dolog, ami aggodalomra ad okot, hogy a gyógyszer szedése előtt is voltak problémáim. Azért írt fel nekem anno az orvosom (ő egy másik) fogamzásgátlót, hogy az majd helyreállítja a ciklusaimat. Igaza lett, viszont elfelejtette nekem megemlíteni a későbbi bosszúságokat, ami ezzel a "kiskapuval" jár.
Az össze-vissza mérés oka pedig, hogy több műszakban dolgozok, így nem mindig tehetem meg, hogy pontosan ugyanakkor mérjek. Hajnal 4 és 5 óra közé tehető az összes mérésem, úgy tudom, hogy ennyi difi még belefér. Úgy értem, én sem hinném, hogy ezért cakkos a görbém.
Utolsó válaszoló: sajnálom, hogy elment a baba, mióta próbálkoztok? Neked mennyire rendszertelen a ciklusod? Mondjuk az enyémhez képest? :)
Nem értem az orvosok miért mondják azt, hogy "majd a tabi beállítja".
Nem állít az be az égvilágon semmit. Az egész rosszul működő ciklust kikapcsolja, és helyette rendszeresen megvonásos vérzés van csak, amit a tabi szüneteltetése okoz.
Ha abbahagyod, akkor ugyanúgy visszajön a baj.
Nem értem miért nem akkor foglalkoznak vele, és teszik rendbe, miért olyankor, mikor az ember már babát akar?
Szerintem ha előtte is ilyen volt a ciklusod, akkor felesleges februárig várni, nem fog magától megjavulni.
Ki kell deríteni mi az oka és kezelni.
Lehet többre mennél egy endokrinológussal.
Igen, nekem is van egy ilyen érzésem. Mármint, hogy endokrinológushoz kellene mennem.
Én sem értem, hogy miért nem vizsgálták ki már akkor a dolgot, miért kellett elhalasztani.
Visszatérve az endokrinológushoz, oda ugye beutaló kell, tehát magamtól nem mehetek oda, hogy szerintem kéne nekem egy kivizsgálás, úgyhogy sajnos várnom kell, amíg a nődokim el nem küld. Persze válthatnék orvost (de nem szeretnék, mert egyébként mióta nőgyógyászokhoz kényszerülök szaladgálni, elég soknál jártam már, és ő a legnormálisabb mindközül, így nem szeretném előlről kezdeni a mókuskereket) vagy elmehetnék magánklinikára, de az meg sajnos nem az én pénztárcámnak való.
szia!!
a IR-t nézték?? mert nekem ez nem derült ki!! lehet csak átfutottam rajta és ezért nem emlékszek rá!! ha nézték és rendbe volt akkor bocsi!! de szerintem is el kellene menned enroklinológushoz! a fog gátló ilyen esetbe nem megoldás! csak húzódik a baj és nincs megoldás! a fog gátló leállítja a ciklust és csak megvonásos vérzés jelentkezik! ez nem rendes vérzés!! manó
Utolsó: A tbi max akkor állítja be, ha csak kicsit rendszertelen. Pl. pár napokat csúszik.
De ha vkinek akár hónapokat kihagy a vérzése, azt a tabi se fogja rendbe rakni...sőt, ált. tovább rontja.
Igen, tudom, hogy a gyógyszer melletti menzesz nem éppen ugyanaz, de ezt akkor, amikor felírták még nem tudtam (14 évesen). Akkor még úgy voltam vele, hogy jaj, de jó, megoldódik a probléma, eszembe sem jutott megcáfolni egy orvos szavát, vagy nem hinni neki, úgy gondoltam, hogy ő ért hozzá.
Persze, most már, 10 év elteltével, és hogy túl vagyok 1-2 bonyodalmon (és még leszek is) a témát illetően, így már tudom, hogy nem szabad 100 %-ig bízni az orvosokban :(
17-es válaszoló: Mi az az IR? Lehet, hogy néztek ilyesmit, csak sajnos nem tudom, hogy mi lehet ez :( Nézzétek el tudatlanságom, de még csak 1-2 hónapja ismerkedek a témával. Köszönöm, aki elmagyarázza mi az :)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!