Mi van ezekkel a tesztekkel? Már teljesen össze vagyok zavarodva. Hihetek Nekik?
Előzmények:
Ma egy hete, hogy késik. Tegnapelőtt Gabriel-el teszteltem, épphogy látható +-at (talán nem is volt az). 10 percen belül iszonyat halvány + lett, majd jó 15 perc után eltűnt, csak a második csík "helye maradt ott. Ez szellemcsík lett volna?
Tegnap teszteltem Clearblue-val, és tök negatívot mutatott, amíg néztem (jó mondjuk siettem is, úgyhogy nem nézegettem sokáig). Gondoltam, na jó, akkor most már tuti nincs baba. Azért megtartottam, és ma reggel kiváncsiságból megnéztem. Halványan, de jól láthatóan, és hajszálvékonyan, de ott volt a pozitívat jelző csík már. Most akkor mi van Velem, meg a tesztekkel? Ja és a hőm, eléggé fent van: jó pár napig 37,0 volt, tegnap 36,9, ma meg 37,1. Görbét sajna nem tudok mellékelni, mert pont ebben a ciklusban nem mértem (nyaralás stb.).
Tüneteim nem igazán vannak, a hasam néha kicsit befeszít, meg, mintha megjönne (de csak pár másodpercig), és nagyon fel vagyok puffadva. Tegnap reggel erős rosszullét jött rám a vonaton, ahogy jöttem dolgozni. Nem tudom, mi lehet ez. Vegyek egy 3. tesztet? Hétfőn elmennék dokihoz. Szerintetek jó ötlet, vagy még nagyon korai? Jaj, Istenem ez a bizonytalanság a legeslegrosszabb.
Várom a minél több véleményt. Köszi.
leírom a saját tapasztalatomat.
Én nem bajéódtam többféle teszttel, hanem megmaradtam egynél, hogy össze tudjam hasonlítani az eredményt. (One Step, vaterás, 10-es érzékenységű). Mivel olcsó, megengedhetem magamnak, hogy minden nap teszteljek. Így most már vagy öt tesztem egy,ás mellett, a szellemcsíkostól a határozott pozitívig. nagyon szépen nyomon követhető, hogyan növekszik bennem a HCG mennyisége.
neked is azt javaslom, hogy ne mindenféle tesztekkel próbálkozz, hanem maradj meg egy típusnál, és azzal tesztelj, mondjuk két egymást követő nap. ha erődösik a második csík, akkor nyugi, kapaszkodik a baba és növekszik szépen. :-)
Szia. Sajna a Clearblue nekem mindig ezt csinálja, idő után megjelenik egy hajszálvékony csík, először azt hittem hogy baba, de nem. Időn túl mindig megjelent. Akkor vedd pozitivnak ha 5-10 percen belül jól láthatóan lesz ott a csík.
Nem tudom lehet-e baba, vagy más miatt késik, sajna bármi lehet, de bízzunk abban hogy baba. Hétfőn kiderül, addig esetleg egy másfajta tesztet csinálj ha akarsz, de csak a megszabott időintervallumon belül nézegesd, utána szellemcsíkos lehet.
Majd írj hétfőn! Drukkolok!
Egy kismama
Nagyon-nagyon köszönöm a válaszokat, igazán hasznos volt Mindenkié. És persze köszönöm a sok bíztatást.
Tudjátok, már több mint 4 éve próbálkozunk, most nyáron elkezdtünk járni a BMC-be. Most fejeződtek be a vizsgálatok, és augusztus 31-re van konzultációs időpontunk. Jó lenne, ha már "jó hírrel" tudnék menni. Nagyon félek, hogy nem lesz baba, pedig nagyon szeretném.
Apropó időn túli + teszt, sokat olvastam, hogy az időn túli + teszt is babát mutatott. Tudom, ezzel csak Magamat vígasztalom, de itt is nagyon sok ilyet olvastam már.
Na mindegy, a remény hal meg utoljára.
Írjon még, akinek van véleménye. Köszönöm.
nekem időn túli + teszt babát mutatott, csak sajnos elment,de baba volt az a lényeg
ja és neg teszt időn túl sem lesz sztem poz, ha nincs annyi hcg akkor nincs, mi a fenétől lenne poz?
nekem amikor elment a baba a neg teszt 1 nap múlva sem volt poz. ennyi
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!