Hol fehér hol sárga folyás mitől van? Jelenthet terhességet?
Párommal a tüszőrepedés napján voltunk együtt. Azóta (12 napja) főleg délután és este sűrű, krémes fehér folyásom van, holott pé. után sosem szokott. Kicsit olyan érzés is társul mellé, mintha bepisiltem volna.
Két napja reggelente viszont a váladék konkrétan kifolyik belőlem, de ekkor folyósabb és sárgásabb. Ha megszárad, akkor egyértelműen sárga. Szaga nincs és nem is viszket.
Orvosnál voltam, nincs semmilyen fertőzésem, így ezt kizárva babára gondolok. Nagyon örülnénk neki:-) Szerintetek jelezhet terhességet? Ti voltatok már így?
Teljesen igazatok van, Lányok! :-) Nincs rosszabb, mint szembesülni a kéretlenül érkezett menstruációval:-( sajnos én is tudom, milyen az...:-(
Egyébként van egyéb tünetem is: két napja esténként enyhe hányinger és napok óta időnként fellépő mellbimbóérzékenység. Ezeket a kérdésben csak azért nem akartam leírni, mert annyira szubjektív, ezt akár tényleg be is lehetne magyarázni magamnak, de a folyást nem. Ezért a három tünet közül ez foglalkoztat a leginkább. És mert nekem sose ennyi és sosem ilyen jellegű szokott lenni a folyásom.
Kétszer már voltam terhes, de sajnos mindkettőt elveszítettem. Az elsőt spontán, a másodiknak missed ab lett a vége:-( A műtét nemrégen volt, azóta csak egyszer mensiztem. Időre jött meg. Az orvos mindent rendben talált, így zöld utat adott. Arra is gondoltam, hogy ez a fura folyás még a műtét lecsengéséhez tartozik és még tisztul a szervezetem.(Bár eddig nem volt műtét után sem) Vagy ahogy Te írtad, kedves egyik Hozzászóló, lehet, hogy a(z esetemben bár rövid ideig tartó) terhesség okoz a korábbiakhoz képest más jellegű folyást, ahogy a Te terhességed esetében is történt. Hát elég tanácstalan vagyok.:-S
De persze majd kiderül...:-)Négy nap múlva nem várom...
Első válaszoló vagyok!
Tényleg nem elkeserítésképpen, csakis azért, hogy kicsit reálisabb képet adjak...Az ember amikor nagyon szeretne valamit vagy éppen nagyon nem szeretne valamit, olyan dolgokat képes produkálni az agya és ezzel együtt a szervezete/teste is, hogy az hihetetlen. Nekem 13 hónapos a lányom, egyelőre nagyon nem szeretnénk kistesót és minden hónapban én sorra észreveszem magamon a terhesség tüneteit...:) De csak mert annyira félek, hogy idő előtt teherbe esem! (Anyagi helyzet miatt félünk nagyon) Persze miután megjön, hopp minden tünetem elszáll. :-) Egyébként ez régen is így volt, amikor nem voltam terhes minden tünetet észrevettem magamon és képzeld el, amikor terhes lettem pont akkor legyintettem leginkább minden tünetemre. Mindenkinek azt hajtottam, aki már világosan látta mi a helyzet, hogy áh én nem. Én biztosan nem. :) (Mert azt tudni kell, hogy én 20 évesen szültem a lányom.) Na és akkor tényleg terhes voltam! Csak tudod nekem azért nem volt nagy szám, hogy kimaradt egy menzeszem, mert 13 éves korom óta össze-vissza jött meg ... Na de tényleg, én nagyon drukkolok Neked, hogy baba legyen de ha mégsem az, ne keseredj el!! Biztosan jönni fog, ha ott lesz az ideje! :)
Kedves Első! Nagyon köszönöm Neked a biztató és kijózanító szavakat:-) Teljesen igazad van! A második terhességemnél én pont ugyanígy voltam: Égre földre mindenkinek elmagyaráztam, hogy ebben a hónapban biztosan miért nem sikerülhetett...:-D És láss csodát! pont akkor sikerült, amikor valóban nem számítottam rá:-)
Megpróbálok lekattanni a témáról, mert sok fájdalmam volt már a két elvesztett terhességgel, így újabbat nem akarok okozni magamnak:-( Csak ez a folyás mindig emlékeztet... de majd elterelem a gondolataimat. Majd elmúlik a folyás és kész!:-)
Gratulálok a pici lányodhoz és kívánom, hogy a kistesó Nektek is akkor érkezzen, amikor a legalkalmasabb és gond nélkül, tiszta szívvel tudtok majd örülni neki:-)
Szia! Mi újság a dologgal kapcsolatban? Most ugyanebben a helyzetben volnék Én is,dettó,meg is lepődtem,hogy pont találtam egy ilyen kérdést!:) Sose volt ilyen a folyásom,mi lehet ez?
Köszi!
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!