Normális vagyok? Volt valaki hasonló helyzetben?

Terhes vagy?Mert szerintem nem,ha ilyet írsz/kérdezel. És ezt nem bántásképpen mondom.Olyankor minden átértékelődik a nőben.És azért azt se felejtsd el,hogy nem úgy kelsz fel egyik reggel,hogy "Jesszusom,mekkora hasam nőtt az éjjel!".Van 9 hónapod arra,hogy szépen ,fokozatosan hozzászokj mindenhez.

A félelmek természetesek, hiszen minden várandóság más, és az első gyerkőcnél tapasztalat híján még ijesztőbbnek tűnhet a dolog. Nekem is voltak kétségeim, félelmeim, hogy milyen szülő leszek (a páromról tudtam biztosan, hogy remek apa lesz), milyen ismeretlen érzések várnak rám, és persze a szülés... Aztán megfogant a baba, és mivel szerettük volna, természetes volt, hogy megtartjuk. Ekkor jött a para első hulláma: úristen, egy élő, igazi gyerekünk lesz, felelősséggel tartozunk iránta, hatalmas felelősséggel. Jók leszünk? vagyis elég jók leszünk? Aztán szépen lassan nőtt a pocakom, és a korai izgalmak helyét átvette a boldog várakozás, a babával való ismerkedés, sok-sok nevetés, megható pillanatok ultrahang közben és ruhavásárlás közben. Nagyon szép időszak volt, és bár az állandó aggodalom megmaradt, hogy vajon jól nevelem-e a kislányom, de imádjuk, és igyekszünk tudatosan, megfontoltan nevelni. Olyannyira szeretünk szülők lenni, hogy szeretnénk a családot bővíteni egy kisöcsivel, vagy hugicával. :) Szóval a válasz a kérdésedre: szerintem, normális, hogy félsz az ismeretlentől, de ha eljön az ideje, elmúlnak a kétségek.

A terhesség csak 9 hónap, egy gyereket felnevelni, na az egy életen át tart majd. Ha már a terhességtől így parázol, akkor várj egy kicsit még. Vagy vegyél egy könyvet, ismerkedj a terhességgel vagy akár kismamákkal. Ezt tényleg nem kell elkapkodni, ha még nem érzed magad készen arra, hogy önmagadon kívül mással is foglalkozz akkor ne vállalj még babát. Kár lenne, ha boldogtalan kismamaként várnád a gyermeked. Ezt már a pocaklakók is megérzik... Biztos normális vagy, csak egyszerűen még nem felkészült rá, nyugi :-), nincs ezzel semmi baj.