Milyen vizsgálat az"1L-6 spermaplazma vizsgálat?
Ugye mondtam?:)
Igen sajnos példa nincs a párom előtt, mert mint mondtam barátai sem voltak soha. De komolyan. Én ezt nem tudom megérteni, mert nekem mindig nagy baráti köröm volt.
Az én környezetem inkább csak sajnál. Sokan évek óta mondják, hogy hagyjam a fenébe, mert esélytelen. De az igazat megvallva régebben még gondolkodtam is azon hogy változtatok, de ilyen korban azért már nehéz. És sajna én elég sokszor költöztem már az életben így a baráti társaságom is folyton változott. És mire lettek új barátok akikkel lehetett volna menni bárhová már költöztem is újra.
Az egyetemet győr-sopronban végeztem, alapból kom-egomi vagyok, egyetem után somogy megye a doktori, most pest. Szóval minden barátom most Kaposvár és környékén ami nem a szomszéd. Csak az e-mail maradt. És sajna 30 körül, már nehéz új barátokat szerezni főleg úgy hogy majd mindenki már párban babával van.
Ezért gondoltam hogy nem adom fel. Aztán telt az idő és végül is oda jutottam, hogy Tőle szeretnék gyereket. Ez is nagy húzóerő. A babámban őt szeretném viszont látni, nem akárkit, akivel azért vagyok hogy legyen baba. Meg persze most mindent elölről kezdeni?áá Belefáradtam. Inkább nagyon bízom a csodában. Hátha a baba majd mindenre gyógyír lesz.
Sajnos az a legnagyobb bajom, hogy tényleg rettentő egyedül vagyok. Főváros, mindenki idegen, ráadásul társaságom 0, mivel a páromnak sincs baráti társasága. Így csak a macsekom van aki hazavár.:( Nemrég számoltam utána idén tavasszal volt 4 éve hogy egyedül élek. Néha nagyon elkeserítő.
A párommal meg már annyiszor leültünk beszélni. És látszik, hogy akarja is, de az a félelem ami kiül az arcára ha arról van szó állj anyád elé oda. Már mondtam hogy beszéljünk vele 3-an.áá az se jó ötlet.
Sok mindent bevetettem már. Volt sírás, könyörgés, veszekedés, jópofizás, fenyegetés. Semmi. Viszont ezt a "csekélységet" leszámítva a világ legjobb férje és apukája lenne(talán ez is húzóerő már ennyi idősen). Megbízható, hűséges, ragaszkodó, bármit az ég világon megtenne értem. Kivéve ezt.:(
Remélem mielőbb sikerül Nektek. Nagyon drukkolok.
És ha van kedved beszélgethetünk priviben.
Lassan és porzok haza, ma nincs nagy hajtás. Így is lesz kb. 5 óra mire hazaérek.:) Pest másik végébe, mert persze a melóm nem pesten van.:)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!