Mikor lenne jobb teherbe esnem (életkorra gondolok) ilyen körülmények mellett?

Húha, hát én így első olvasatra azt látom, hogy Neked azért a sport és a munka egyelőre nagyon fontos helyet foglal el az életedbe. Tudod mikor vállalj gyereket? Amikor úgy fogod érezni, hogy nem érdekel a karrier meg semmi, csak az, hogy anya legyél és életet adj egy gyermeknek! Mert az anyaság az olyan ám, hogy utána (jó értelemben) Te megszűnsz létezni és xy anyukájává alakulsz át.

Én amikor gyermeket vállaltam, nem érdekelt a karrierem (éppen kineveztek) sem az elkezdett terveim megvalósítása, csak az, hogy anya legyek és család legyünk a férjemmel!

Most 10 hós a pici és minden időmet leköti, én aki folyton figyelt magára, sportolt, sminkelt, társasági életet élt, most a minden időmet a gyerkőcre áldozom, ő a minden, ő a fontos! Most is figyelek azért magamra, egy deka fölösleg sincs rajta, ápolt vagyok, de kit érdekel minden más, most a kislányom felnevelése a cél! És most próbálkozunk a kistesóval is:)

Szóval akkor vállalj babát, ha esetleg úgy alakul majd az életed, hogy le kell mondj a sportról vagy bármiről, ne érezd törésnek.

2. vagyok!

Jah, hát ez én is pont így gondoltam! Én otthon ülős háziasszony anyuka? A hideg kirázott Tőled! Nemhiába csak 31 évesen szültem... Megjártam 4 országot, dolgoztam, diplomát szereztem, nyelvet tanultam, pénzügyi vezetőként végre elértem a célomat (az ország 2. legnagyobb politikusának keze alatt dolgoztam...) és egyszer csak azt éreztem, hogy anya akarok lenni.

Megszületett a pici és fáj volna minden perc amit nélküle töltök el, 8 hónapos volt amikor el tudtam engedni az apjával egyedül 3 óra hosszára:)

Majd meglátod Te is, hogy mennyit változol az anyasággal, ha ott lesz a pici, százszor is átértékeled majd, hogy "lepasszold"-e az anyukádnak vagy sem:)

Sok sikert!

Abban teljesen egyetértek az előttem szólókkal, hogy a sportot sem volt nagy áldozat évekre "elfelejteni", a két már meglévő és a pocaklakó gyerekem mellett. De egy idő után az ember azért vágyik erre-arra, főleg, hogy most már a hároméves lányom is szinte könyörög, hogy menjünk lovagolni. Vérében van. :-) A munkát pedig nem magam miatt, hanem a gyerekekért csinálom, hiszen nekik igyekszem többet megadni ezzel. Túlzásba persze nem viszem, csak úgy normálisan. :-)

Imádok anya lenni, ebben teljesedett ki az életem, soha semmi nem nyújtott annyit, mint az anyaság és ezután sem fogok semmit és senkit a gyerekeim elé helyezni, ez természetes. De most már kezd hiányozni, hogy újra komolyabban vehessek más dolgokat is.

Annak, aki azt írta, hogy 10 hónapos kislányára szentel minden időt, azt tudom mondani: én pont így voltam vele. A lányom betöltötte a 3 évet, a fiam a 15 hónapot, amikor először mondtam azt anyunak, hogy vigyázhat a gyerekekre este, mert elmegyek kettesben a férjemmel egy esküvőre. Pedig anyukám nagyon könyörgött érte, hogy adjam oda a gyerkeket és a törpik is imádják a mamát, tudtam, nem lehet semmi gond. De nekem is sok idő kellett, hogy el tudjam őket "engedni" egy kicsit is magamtól. Sportolgattam én, csináltam mindenfélét, de mindig ott voltak velem, ott aludtak a babakocsiban, stb. Most már picit többet tudok engedni magamnak. De élvezem is, és jó is ez így nagyon. A gyerekek is szeretnek néha pár órát mamázni, kifejezetten örömvisítás van, ha megyünk. :-))