Megosztanátok velem a tapasztalataitokat, véleményeteket az egyedülálló anyaságról?

Ha én a helyedben lennék, semmiképp nem vetetném el. A te gyereked, haaz apa nem akarja, az az ő baja.

A kérdés az, hogy mennyi támogatásod lenne? A családod melletted áll? Azt tudnod kell, hogy hatalmas feleősség, és rengeteg dologgal jár együtt. Ha jól értem, még állásod nincs, így az anyagiakban mindenképp a családodra szorulsz. Ráadásul a terhesség vége fele már egyéb más dolgokban is. Ismerek olyat, aki szintén egyedült nevelt fel egy babát /de ő azért, mert a férje akkor halt meg, mikor 5hós volt a babával/, és sajnos ismerek egy olyat, akinél ez a helyzet mint nálad. Vagyis hasonló. A barátja 50éves, már nem akar gyereket, a csaj viszont 30, és mindenképpen szerette volna. De elvetette, azért, mert a párja erre kérte. Azóta is bánja, és ahogy látom rajt, nem nagyon tudta feldolgozni. Ebbe is gondolj bele, mielőtt döntessz, hogy az is nagy felelősség, hogy ha megtartod, de az is, ha elveteted..

Fel fogod tudni dolgozni? Ez mindenkinél más, ha úgy érzed, hogy nem lenne utána lelki problémád ebből, csak akkor tedd meg! Vannak ma már segélyek az ilyen helyzetben lévőknek.

A szüleid hogy állnak ehhez a kérdéshez?

Szia!

Én ugyan nem voltam az elejétől egyedülálló, a lányom 10 éves volt, amikor elváltam, de sosem bántam meg a döntésemet.

Igazán egyedül sosem voltam, mindig számíthattam a barátaimra, a családomra. Ezt ne úgy értsd, hogy ők tartottak el, szó sincs róla, még véletlenül sem kértem kölcsön sosem. Mondjuk szerencsém volt, akkoriban kerestem annyit, hogy fenn tudjam tartani magunkat. Viszont mindig volt társaságom, nem éreztem, hogy bármi is hiányozna az életemből. Na persze a herceg fehér lovon jó lett volna, de úgy döntöttem, nem érem be kiskirályokkal szamárháton. :-)

Amíg együtt voltam a gyerekem apjával, sokkal rosszabb volt, tudod a társas magány a legrosszabb. :-)

Szerintem jobb egyedül lenni, mint egy rossz kapcsolatban. A többire pedig ott vannak a barátok. :-)

Szerintem ha úgy döntesz, megtartod, te sem maradsz magadra. :-)

Szia

nem olvastam végig a hozzászólásokat mert most nincs időm rá de majd fogom!!

én annyit mondanék hogy én ugyan ezen estem át!!!! Ne tedd!!!! én a mai napig nem vagyok tul rajta lelkileg és nincs olyan nap hét hónap hogy ne jutna eszembe hogy most lenne kb két hónapos most mit csinálnék hogy csinálnám, iszonyu mig élek nem bocsájtom meg magamnak hogy a párom és a többiekre hallgattam ha az életemet adhatnám érte visszacsinálnám!!!!

hát nagyon tömören és röviden ez az én válaszom!!!

ja és még annyi hogy tudom és érzem hogy ha visszaforgathatnám egy évre az időt TUDOM hogy ha vért izzadnék is megcsinálnám egyedül!!! mert képes lennék rá!!