Lehetek terhes, ha 13 éves vagyok és az a fiu is 13 éves és 5ször volt de ritkán, 3 hete 1 aztán megint 3 hete ujra. és a menstruáciom rendes épp ma fog megjöni vagy a héten. Akkor nem lehet ugye terhes?
Sziasztok! A mai szemmel 13 év elmúltával kiváncsi vagyok rá, hogy mi is történt, fura elolvasni, hogy hogyan áltak ehhez az emberek régebben. De azért mint a fiúk "védelmezője", hozzá tenném, hogy akik a fiút támadták azoknak csak részben van igazuk, hiszen igen, neki is felelőssége, nem is kevés, de itt mind a lány, a szülők, és még a közoktatás is hibázott! Mai szemmel ez a történet furáb néz ki, hiszen 13 évesen még kicsit elhamarkodott egy-két évvel(14 éves kortól lehet beleeggyezni) elhamarkodott dolog, ahogy a legtöbben gondolják(én is) a lányok viselkedés terén, ezzel szemben a fiúk szexuálisan érnek meg hamarabb általánosan, amit tettek azzal nem is lenne baj, ha elmentek volna és vettek volna akkor még kevesebb mint 300Ft-ból gumit, meg hát a vágyak kielégítésére nem csak az aktus szolgál, hiszen ezt egy csomó más módon is lehet intézni(pl.:petting). Gondolom a végén nem lett belőle semmi. Jól belegondolva én is lehetnék annak az akkor két sokak által kisgyereknek hívott személy gyermeke, én jelenleg 13 éves vagyok, ha a fiú ezt kivánta akkor meg tudom érteni, átérzem, de ennek más sokkal jobb(ebben a korban) módja is van.
13/f
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!