Mi lehet ez a barnás nyálkás valami? Terhesség jele? Vagy a szervezetem még nem állt helyre a műtét óta és most jön meg? Menjek orvoshoz?
3 hete volt lapar műtétem, amikor kivették az egyik petevezetékem. Dokim azt mondta mivel a műtét után 3 napra megjött a mensim, hogy 2 hét után élhetünk házas életet és próbálkozhatunk babával.
Együtt is voltunk, mert nem bírtuk tovább, mert előtte is 1 hónap szünet volt, így hat hét már nagyon hosszú volt.Természetesen védekeztünk. Annak ellenére, hogy a dokim azt mondta, hogy bízzuk a természetre. Nekem mégis az volt a véleményem, hogy eddig mindig a 3 hónapot mondták, hogy érdemes várni, hát várjunk annyit a következő babával.
Viszont baleset történt, ami még soha nem esett meg velünk, pedig hát már nem vagyunk annyira fiatalok. Óvszerrel védekeztünk ( mivel peteérés környékén voltam) és valahogy elcsúszott. Még akkor nem ijedtem meg, nem éreztem, hogy belém kerülhetett valami. Viszont Már egy napja barnás nyálkás valami jön belőlem pisilésnél.
Félek, hogy terhes vagyok, mert ugyan örülnék nagyon, de még talán még nagyon korai a műtét után. Lehet egészséges terhesség, ha az mégis az lenne? valakinek volt ilyen tapasztalata? Dokim csak magánban rendel és hát nagyon drága és most is elég húzós volt, hogy a műtét után is adtunk neki pénzt. Máshoz viszont nem szívesen megyek. Szerintetek menjek dokihoz vagy várjak még pár napot?
Pfú, szerintem nagyon nehéz kérdést teszel fel nekünk, hiszen a helyzeted komplikáltabb.
Mindazonáltal én úgy gondolom, hogy ha a doki a Természetre bízta a dolgot, akkor nyugodtan lehet babát vállalni, sőt, örülj neki, ha a sors ilyen könnyen megajándékoz egy babával egy petevezetékkel is!!! Én azt gondolom, hogy nincsenek véletlenek. Ha az a baba jönni akar, akkor jön is.
Egyébként a barnás-nyálkás valami szerintem még egyáltalán nem jelent terhességet. Az mindig vérzést jelent, ha halovány, akkor is. Gondolom, ez a műtét után előfordulhat, nem? Van-e egyéb, más tüneted?
Szédülés és fáradékonyság, néha szurkálás a petefészek környékén, és enyhe görcsölés. A műtét után megjött már egyszer ( a műtét után 3 napra), azért lenne fura, hogy most félidőben jönne meg megint. Azért védekeztünk mert éppen peteérés környékén voltunk ( ha a megszokott ciklusomat nézem) és mi még vártunk volna.
De ilyen fura folyásom még soha nem volt. Mintha valami nyálkás jönne belőlem, de nem sok, tegnap kicsit folyékonyabb volt, de mára nyálkás lett. Már bocsánat, de tényleg nagyon fura. Már van egy lányom egyébként, nála semmi ilyen nem volt.
Csinálj egy tesztet. Ha tényleg terhes vagy, és beágyazódott, akkor nagyon akar élni a kicsike, tehát semmi baj nem lesz.
Sok sikert!
A teszttel még szerintem nem mennék semmire, még nagyon korai lenne, még egy másfél hét amire meg kellene jönnie. Mára el is múlt ez a nyálkás valami. Hát, majd meglátjuk mi lesz. Majd megyek dokihoz azt hiszem húsvét után, mert ilyen még nem volt, hogy ilyen állagú valami jöjjön belőlem aztán magától elmúlik.
Menszi még nem jött meg azóta. Csak a petefészkem szúrkál nagyon időnként.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!