Elmúlik egy idő után a hihetetlen vágy egy gyermek után?

Én is pont ugyan így voltam ezzel, kedves kérdező!

Sajnos ezt maximum elnyomni lehet, elfelejteni nem. Ha párod még nem szeretne, valószínű azért, mert ha majd megkéri a kezed automatikusnak veszi azt is, hogy utána baba is legyen. Persze, ezt nem tudhatom, mert nem ismerem, de remélem, hogy enyhíti a "szenvedésed"...

A gondolataidat próbáld meg másra terelni, pl. egészséges életmód (ha esetleg nem így élnél), sport, egy kis vitaminbomba....stb. stb...

Én ugyanígy vagyok, csak más paraméterekkel! =o)

Mi 5 éve vagyunk együtt, én 21, Ő 24 és két éve érzem ugyanezt!

Szinte napi téma nálunk a baba kérdés. Én ezzel tudom elkerülni azt, hogy ne bolonduljak bele a tudatba, hogy még most biztos nem lehet babánk.

A párom nagyon ragaszkodik ahhoz, hogy jó anyagi körülmények közé szülessen a pici. Nálunk ez még legalább 3 év, de lehet hogy több!

Ő is szeretne babát, csak az elveihez tartja magát, ami teljesen ésszerű, hiszen nem szeretném a semmibe megszülni a gyermekünket, de mégis rossz érzés.

Kitartás! Hamar elmegy ez a pár év! =o)

Én 25 évesen jöttem össze az akkor szintén 25 éves párommal. Én is nagyon szerettem volna gyereket, ő pedig még jó pár évet várni akart. (Kb 32-35 éves koráig.)

Nekem nem sikerült elnyomnom az érzést, teljesen depressziós voltam. Aztán úgy döntöttem, hogy nem érdekel, nekem gyerek kell, ha úgy alakul akkor egyedül fogom felnevelni. Szépen átgondoltam a dolgokat, hogy mi lesz, ha a párom megtudja, és elhagy, stb. (Eldöntöttem, hogyha nem akarja, nem fogok semmit sem követelni, elvárni tőle. Pl. gyerektartást, stb.) Egyszerűen nem szedtem a tablettát, és 5 hónap után teherbe estem. Amikor a párom megtudta, kb 2 percig sokkos állapotba került. Eszébe sem jutott, hogy szakítson velem. Aztán eltelt pár hét, és már kimondottan örült a babának. Azóta 1hónapos házasok vagyunk, és 6 hónapos terhes. A kapcsolatunk pedig azóta kiegyensúlyozottabb, mint valaha.

Egyáltalán nem vagyok rá büszke, hogy így oldottam meg, de nagyon boldog vagyok, hogy nemsokára a kezembe foghatom a kisfiamat! És a párom is nagyon várja már az új családtagot!

Nem követendő példának szánom, egyszerűen el voltam már nagyon szánva arra, hogy gyerekem legyen végre.

Egyébként kb2 évig próbáltam elnyomni ezt az érzést. Rengeteget dolgoztam, túlhajtottam magam, hogy semmire se tudjak gondolni, de csak fáradt, kimerült voltam. Más ötletem pedig nem volt, hogy hogyan tudnám másra terelni a gondolataimat. Ugyanis akadályát nem láttam a gyereknek. Elég pénzünk van, szép lakásunk, boldog párkapcsolatunk. Sokan vállalnak gyereket ennél rosszabb körülmények közé. Nem éreztem felelőtlenségnek, meggondolatlanságnak, ha gyerekünk lenne.

Én 19 évesen éreztem ezt, a párom 27 volt akkor, és már 2 éve együtt éltünk. De akkor kezdtem az egyetemet, és nagyon fiatal voltam még. Tudtam az eszemmel, hogy nincs itt az ideje. Igykezetem racionális maradni, és azzal nyugtattam magam, hogy nem maradok le semmiről, ha pár évig még várunk. És nekem (nehezen, de) sikerült együtt élni ezzel a dologgal. Nekifeszültem a sulinak, sokat szórakoztunk, barátkoztunk, utaztunk, kiéltük magunkat még kettesben.

20 évesen elvett a férjem, 21 évesen megszültem a fiamat, és most, 23 évesen várom a második babánkat:):):).

Viszont én elég korán érő típus vagyok, és valójában már 15 éves korom óta gyerekre vágytam!

De ha tényleg ennyire fontos neked az anyaság, akkor nyílván azt is megérted, hogy neki(k) az a legfontosabb, hogy szerető, biztonságos párkapcsolatba, rendezett anyagi körülmények közé érkezzenek. És ha ehhez még kell 2-3 év, akkor azt ki kell várni, mert ez igazán semmiség, ha a leendő gyerekeid boldogságáról van szó;).

Az előttem szóló "taktikáját" nagyon nem ajánlom. Neki bejött ez, aminek szívből örülök, de bárhogy alakulhatott volna! Ést egyedül felnevelni egy kisbabát, és csonka családba kényszeríteni a saját türelmetlenségünk és önzőségünk miatt nagyon felelőtlen dolog!!!

Leeendő szülőként MINDIG azt kell szem előtt tartanod, hogy nekik mi lesz a legjobb:).

És kicsit próbáld megérteni a párodat: ha vki téged 17-18 évesen belekényszerített volna egy ilyen szituba, nem biztos, hogy örültél volna. Az én férjem 30 volt, mikor megszületett a fiunk, és a minap mondta, hogy nagyon örül, hogy nem jött előbb, mert nem lett volna vele elég türelmes, jobban izgatta a hobbija, a haverok..stb. Most viszont mindene a gyerek, és hihetetlenül jó apának tartom!

Ezzel nem azt mondom, hogy neked még 5 évig kell várnod, vannak pasik akiknek előbb eljön ez az idő, de nekik maguknak kell ezt érezni!

Az én apám 25 volt, mikor a tesóm megszületett, és imádtuk őt, nagyon jó apa volt, mégis elhagyott minket, mert bár helytállt, de majd szétrobbant beül. Korán jöttünk:(.

Sztem várjatok még!!!

Tudod ez olyan dolog, mint egy diploma: az ember már a gólyatáborban a kezei között szeretné tartani, de utólag mégis minden nap, hónap, és év értelmet nyer, amíg melózni kellett érte. Mindennek megvan a maga ideje, nem szabad siettetni, mert tudod, annak nyögés a vége:S:).