Ma kellett volna megjönnie a menzeszemnek. Fél idő előtt 2 nappal voltunk együtt a párommal. Ma reggel csináltam tesztet, de negatív lett?
Kedves utolsó!
Pont tegnap találtam rá én is erre az oldalra. Mondanom sem kell, egyből vérszemet kaptam, és elkezdtem magam vizsgálgatni. Mivel én sem tettem ezt az eddigi terhességeim során, így nagy viszonyítási alapom nincs, hiszen nem tudom milyen, mikor lent van és nem tudom milyen fent kell lennie akkor, amikor fent van. Viszont most el sem értem az ujjammal. Máskor el szoktam érni, viszont soha nem figyeltem meg, hogy ez a periódusom melyik fázisában van. Köszönöm, hogy írtál nekem, és megosztottad ezt az információt velem. Még mindig nem jött meg, és nagy bő fehér krémes folyásom van még mindig. A mindjárt megjön érzés elmúlt, és megmaradt az ólmos fáradtság -de ez lehet a gyerekek miatt is - a folyamatos farkasétvágy - lehet, hogy jön a tavasz :) - hajnali émelygés - mely azért még elviselhető, és lehet, hogy a farkasétvágy miatti összeevésnek köszönhető :):) - és a B kosaras melltartóból D kosaras lett - na erre nem tudok mit kitalálni :). Holnap reggel megint csinálok egy tesztet, és megírom mi lett az eredmény. Tényleg eldőlhetne, hogy széna vagy szalma!
Köszönöm hogy, írát.
Na most én mindenütt azt olvastam erről az a legjobb ha el sem éred és zártnak kell lennie.
Főleg amikor a mensinek meg kellene jönnie.
Neked már ha ezidáig jól értelmeztem meg kellett volna jönni.
Iszonyat kiváncsi leszek mit hoz a teszt.
Ha nem éred el a méhszájat akkor szerintem babának kell lennie mivel már meg is kellett volnajönnie.
Szerintem a legutobbi tesztelésnél nem volt elég hcg hormon a tesztnek.
De ha meg már mondjuk a babától erednek a tünetek amiket írsz akkor meg már a tesztnek is produkálnia kellene a 2 csíkot akkor ie ebben az esetben ha most csinálsz vagy este. Nem
Jaj kiváncsi vagyok.
Mindenféle képpen írj:-)
Köszönöm hogy, írtál. Már nagyon vártam.
Hát igen ez a teszt dolog ez nagyon durva.
Lehet hogy, tényleg egy jel hogy, nyugodj le nyugodj meg.
Én megvallom neked őszintén hogy, az a dolog hogy, kimarad a menstruáció az szerintem terhesség.
Szinte biztos vagyok abban hogy, baba van a pocidban.
Na de ha elmész az orvoshoz FELTÉTLEN ÍRD MEG NEKEM HOGY, MIT MONDOTT.
dE SZERINTEM BABA VAN.
Kiváncsian várom a leveled és addig is sosk türelmet kívánok.
Ildikó
Szia itt megint csak én vagyok hogy, elmondjam mi újság.
Hátha jó tanuló példa leszek. :-)
Elvileg 7én volt az ovum + - 2-3nap nem lehet pontosan tudni. Nem tudom mondtam e így inkább leírom ugy ahogy van. A lényeg hogy, ma reggel csináltam egy tesztet de sajnos csak egy csík volt rajta.
Szerintem most jó időpontban csinálhattam és sajnos negatív lett.
Szóval most se jött össze.
Szerintem hiába vártam volna még egy-két napot nem?
Szóval valószínűleg jó tanulópélda vagyok és ezen fura fájdalmakat az okozhatta hogy, nem történt meg a tüszőrepedés. Állítólag ez mensiig fog tartani mármint ez a fura fájdalom a hasam baloldalán lentebb.
Még annyit tennék hozzá hogy rengeteg tojásfehérjés folyásom van.
Szerinted mitől lehet ez?
Sajnos én sem tudtam sok jót írni neked.
DE majd a következő lehetőségnél megint résnél kell lenni és elöbb utobb neked is nekemis csak sikerül majd.
Ha lesz egy kis időd írj nekem.
Nagyon várom majd és szép vasárnapot neked is és a kedves családodnak is.:-)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!