Most kell "aprítani" igaz?

Írnék e-mail, csak épp dolgozom és itt le van korlátozva az internet.

Istenigazából nem is tudom mit írhatnék, ebben a témában csak sóvárogni, talán egy kicsit irígykedni tudok, ami egy bizonyos idő után a depresszió kellős közepébe sodor.

Mindig is azt vallottam, hogy a gyermek tudja mikor kell érkezni, éppen ezért is óckodom az orvoshoz járkáláshoz. Egyszer már elkezdtem, de egy félév után belefáradtam. Nem egyszer mentem be úgy a dokihoz hogy semmivel nem lettem okosabb. Az uh-s doki azt mondta nincs peteérés, a doki meg azt hogy igen mert van folyadék. Én meg csak néztem mint borjú, hogy akkor most mi van.

Abba hagytam. Vettünk párommal egy házat,s most azzal múlatjuk az időt, hogy azt pofozgatjuk, s mindemellett próbálom vele terelgetni a gondolataimat, hátha csak úgy beköszön a pici. De már ennek is egy éve lassan.

Talán ha kész leszünk előről kezdem egy másik dokinál, aki kifejezetten erre specializálódott.

Mindig is azt mondtam, hogy 30 éves korom előtt mindenképpen megszűlöm első gyermekem, nem akarok vén anya lenni, nem akarom őt idő előtt itthagyni, és persze látni szeretném az unokáimat is.

Sajnos a sors szele még nem érintett meg, most is csak a sírás környékez. Ilyenkor mondom magamnak, hogy nem szabad, nem szabad sírni, mert az mégjobban a túl akarást rá görcsölést eredményezi, de bevallom, nem egyszer elengedtem magam és csak úgy zokogtam a piciny gyermekem után, aki valami oknál fogva nem lehet velem.