Más miatt is lehet szag érzékenység?
Hú, ez de kemény így estére.
Igen kérdező, a szagérzékenység a terhestünetek csimborasszója. Haladó szemléletű gyógyótók ma már nem azt kérdezik, hogy késik-e a páciens menstruációja, netán pozitív-e holmi hcg tesztje, hanem hogy érzékeny-e a szagokra. Az ultrahang vizsgálatok is emiatt avultak el, hisz a szagérzékenység szintje egyenesen arányos a terhesség korával és fordítottan a magzat nemével.
Én szagérzékeny vagyok, hànyingerem is van, fejfájásom és hasmenésem is menzesz előtt és hoppá, nem vagyok terhes soha, mert óvszerrel védekezünk. Sőt a mellem is hol fáj, hol nem. Most pl: nem de napok óta szúr már a méhem, így egyertelműen megjön 1-2 nap múlva.
Plusz minden PMS tünet terhestünet is ilyen kicsi terhességnél kb. Ugyanis mindkettő jellemzője a magas progeszteronszint, ami menzeszkor leesik megint. A HCG az ételundort és hányást okoz leginkább. A fáradékonyságot, idegességet is okozhatja a progeszteron.
Szóval biztosan csak egy terhesteszt tud mondani, majd a szokásos vizsgálatok.
Hát nem tudom, nekem életemben nem volt még olyan szagundorom, semmihez sem hasonlítható, mint az első terhességemkor. Szinte mindent büdösnek éreztem, öklendeztem a kávétól, parfümöktől, még az öblítőt is el kellett hagynom a mosáshoz. A hagyma és a sült hús szagától egyenesen hányingerem volt.
Szóval nem csak terhességkor lehet, az igaz, de nekem akkor volt kegyetlen és úgy igazán olyan érzésem, hogy na ez már szagundor a javából
Nekem mensi elött is gaykori jelenség volt. Terhesen viszont később jelentkezett. De nem vészes, inkább mindent sokkal jobban éreztem. Mint valami átkozott vadászkutya xD
Alapvetően, hamarabb lesz egy teszt pozitív, mint hogy ilyen tüenet legyen.
(Remélem nem az a kérdező vagy, aki terhesnek tartja magát 3 hónapja full negatív leletekkel xD)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!