Akinek az egész terhesség alatt szúrnia kellett magát vérhigítóval, az hogyan derült ki?
Gondolok itt pl arra, hogy az APC rezisztencia (trombózis való hajlam) pozitív eredménye utalt erre, vagy kinek miből állapították ezt meg, hogy szükséges?
Köszi a segítséget!
18 éves korom óta tudtam, hogy egyszer szúrnom kell majd. Akkor akartam fogamzásgátlót és nálunk sima állami rendelésen része volt a felírás előtti vizsgálatnak az APC rezisztencia. Nem is szedhettem emiatt.
Barátnőm nem járt jól. Ő magánorvossal íratott, neki nem néztek semmit. Első gyereknél nem is volt probléma. Második előtt viszont sorozatosan elvetélt, akkor nézték.
#1 Az utolsó terhességem alatt már nagyon visszeres volt a lábam, trombózistól féltem, mert fájt is, viszketést, szóval rohadt ijesztő volt. Az egyik doki kiröhögött (úgy hogy nőgyógyász küldött le) hogy majd akkor jöjjek, ha már trombózisom van, addig ő úgysem csinál semmit. Másik doki, akihez szintén a nőgyógyász küldött el, mert pár hét alatt nagyon látványosan romlott a lábam állapota elküldött a p.csába, hogy ode ne menjek mégegyszer, mert lopom az időt a normális betegektől.
A terhességem első felét rettegésben töltöttem, mert brutál mód véreztem, aztán a második felét is, hogy vajon mikor kapok trombózist.
Kedves 2-es válaszoló! És a barátnődnek kiderült így, hogy ez miatt volt a vetélés? Utána kapta a szurit és rendben volt a terhessége?
Köszi!
8, a 20 hetes vetétélésnél nézték a magzatot is. Nem olvastam a boncolasi jegyzőkönyvet, de ott volt arra utaló jel leírva.
Utána néztek nála nem csak Apc-t, hanem teljes trombózispanelt. A Leiden mellett mthfr is igazolódott nála.
Egy baba még elment utána korai vetéléssel mielőtt még orvoshoz jutott, ahol felírják. Következőnél pozitív teszttől szúrta.
Viszont hogy ezért maradt meg, vagy sem, azt senki se tudja, hisz egyet kihordott minden nélkül.
További kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!