Mikor éreztétek, hogy jöhet a kis tesó? Mi volt az a pont? Vagy miért nem jön a következő baba?

Én nem érzem ezt, pedig már nagy a gyerek. Nekem bőven elég ő is. Rengeteg melóm van benne, mert az apja csak megcsinálni tudta.

Hu, ezen sokat gondolkozok én is :) bár még csak 10,5 hónapos a fiam, de sokat nem varhatok, mert én hiába leszek még csak 26, a férjem 49 lesz, és érthető okokból nem akar túl idős 3 gyerekes apuka lenni (neki van egy nagyobb fia is). Traumatikus volt a sürgősségi csaszarom, nagyon. Emiatt szívesen vállalnék gyermeket nagyobb korkülönbséggel, de valószínűleg még ha baromira felek is egy újabb csaszartol, úgy a gyerek másfél éves kora körül belevágunk a kisteso gyártásba, mert szeretnék még egy saját gyereket :D ha pedig úgy alakul, hogy mégsem lesz, az a rossz szuleselmeny miatti döntés lesz.

Nálam az alvás megvonás volt a fő oka, hogy 4 éves koráig nem mertünk belevágni. Borzasztó rossz alvó volt a fiam óránként kelt és mivel én is rossz alvó vagyok, kb 20 perc mire elalszok....lehet számolni mennyit aludtam, és úgy éreztem egy terhességet és egy babázós időszakot nem élnék túl. Mi nagyon szerettünk volna kettőt. Most úgy néz ki úton van a kistesó...nagyfiam már 7 éves.

Nálunk nem érzés volt, hanem terv, úgyhogy amikor eljött az idő "meg kellett csinálni"

Nálunk az első nem volt jó alvó, ezt rosszul éltem meg, de úgy voltunk vele, hogyha másodszor is “ilyet dob a gép” (mindketten 2 gyermeket szerettünk volna összesen), akkor tudjuk le egyben a nem alvást, pocifájást, peluscserét, minden ilyen kellemetlenebb első idős dolgot, így amikor 1 éves lett, elkezdtünk próbálkozni, rákövetkező hónapban összejött, így 22 hónap van köztük, a kicsi most 7 hónapos, a nagy 2,5 éves. Visszagondolva nem bántam meg, hogy így csináltuk, egyelőre nekünk ez így tök optimálisra sikerült, mondjuk hozzáteszem, a kislányunk azért merőben más és sokkal könnyebb baba, mint a bátyja volt (jó alvó, nem hasfájós).

Annyira nehezen éltem meg az első évet (éveket), hogy nincs az az isten hogy belevágjunk megint. Ráadásul most már sokkal könnyebb vele. 4,5 éves. Pedig mindig azt hittem hogy 2 gyerekem lesz… ezen kívül már 41 vagyok

Sosem tudtam elképzelni, hogy több gyermekem legyen. Mindig szerettem volna, ez nem volt kérdés; fiút vagy lányt, teljesen mindegy, de egyet. Az élményeim pedig megerősítettek ebben. Kövezzetek meg az őszinteségemért, de életem eddigi legszörnyűbb élménye volt a fiam születése utáni időszak. A családom támogatása és pszichológus segítsége nélkül el sem tudom képzelni, mi lett volna velem, velünk. Eldöntöttem, soha többet nem szeretném ezt átélni - a lelkemet is kisírtam, olyan borzasztó anyának éreztem magam. Az egész családunknak jobb, ha ennek nem tesszük ki magunkat, újra. Én ezt érzem felelős döntésnek. Ez nem olyan dolog, hogy "majd legközelebb jobb lesz", meg "ahol elfér egy, ott kettő is". Másokat megtéveszthetünk, de magunknak nem tudunk hazudni. Ez az egyik része. A másik, hogy rengetegszer eljátszottam a gondolattal, hogy mi volna, ha mégis vállalnánk... ha, tegyük fel, minden csodásan alakulna a születésekor és az az utáni időszakban: minden egyes alkalommal arra jutottam, hogy egyáltalán nem akarom. Pedig csak akkor szabad, ha az ember teljes szívéből vágyik rá - másrészt anyaként, az élet minden területén helyt állni iszonyatosan nehéz, legalábbis én úgy érzem, egy gyerekkel is embert próbáló. A közös célunk, hogy az egy gyermekünknek megadjunk mindent amire szüksége van, hogy kiegyensúlyozott és boldog legyen.

30 előtt szerettem volna "letudni" a gyerekvállalásokat, de az első is 27 éves koromban született, szóval nem nagyon volt időm mire várni, na meg szerettem is volna, ha viszonylag kicsi a korkülönbség közöttük, hogy nagyjából egy korosztály legyenek, minél hamarabb "egy lapra kerüljenek", és ne legyen az, hogy bizonyos programoknál az egyik már unja a fejét, vagy még túl kicsi legyen hozzá, hogy értékelje. Mivel az első gyerekkel semmi gond nem volt, nem volt egyáltalán borzasztó az első időszak (meg egyébként tök normális és jó vele később is minden), így nem igazán volt okunk sokáig várni, de kifejezetten az az _érzés_, hogy nekem most azonnal kéne még egy gyerek, az nem volt. Covid időszak volt, szóval amikor tesztelgettük magunkat, akkor nézegettem a kétcsíkos kis covid teszteket, és akkor hasított belém, hogy bárcsak terhességi teszt lenne ilyen erős, na akkor éreztem leginkább azt, hogy szeretnék újrázni :D A nagyobb gyerkőc ~1 éves kora környékén. De amúgy inkább tudatos döntés volt, nem érzelmi alapú.