Anyukák! Nektek megtermékenyítést követően kb mennyi idő után jelentkeztek a terhességi tünetek? Mikortól mutatja ki a teszt?
2 évig próbálkoztunk úgy, hogy nem stresszeltünk rá, amolyan ha jönni akar, majd jön alapon voltunk. Így 2 év után, nemrég elkezdtem az ovuteszteket, és most sikerült is elkapni, a megfelelő időben együtt lenni. Egy hét múlva esedékes a havim, és tudom, majd akkor kiderül, de kicsit izgulok, hogy vajon most sikerült e. Nemtektmikor jöttek elő a tünetek? Mikorra várhatóak? Volt akinek a havi "meg nem jövetele" előtt is jelzett a teste? Vagy kimutatta a teszt?
Nemrég voltam nőgyógyásznál is, hogy 2 év alatt nem jön össze, nem e lehet valami baj. De közölte, próbálkozzunk még pár hónapot, ha akkor sem jön össze, akkor kezdjük el a kivizsgálást...
Igazi tunetek 6 hetes korban jelentkeztek. Elotte amiket ereztem az ugyan az volt mind a pms elott.
Egy ami fura volt 6dpon hogy nagyon es sokat kellett pisilnem. Nem voltam felfazva es nem ittam to tobbet a szokasosnal. De erre ugye nem lehet alapozni.
Ne figyeld a tuneteid mert a pms es a nagyon korai terhessegi tunetek ugyan azok az nem mervado.
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2025, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!