Azalia fogamzásgátló szedése mellett volt, aki terhes lett? Terhes lehetek?
7,5 hónapos a kislányunk. Szoptatás miatt azalia fogamzásgátlót írt fel az orvos. Sosem volt normálisan menstruációm (évente 2-3 alkalommal jött meg magától gyógyszer nélkül), orvoshoz is jártam párszor, egy évig próbálkoztunk, mire megkaptuk az élettől csodás kicsi lányunkat.
Fogamzásgátlót szedek. Igazából a kerti munkákról jutott eszembe, hogy mióta elkezdtem, azóta tuti nem volt menstruációm, március közepe óta. Volt már, hogy csúszott egy hetet azalia fogamzásgátló mellett, meg sokkal kevesebb volt a vérzés, de most egyáltalán semmi sem volt. Nem is tűnt fel korábban, mert szedtem rendesen a gyógyszert.
Szeretnénk második babát is majd. Csak most azért kissé megijednék, hogy képes lennék-e két picikével rendesen foglalkozni, hiszen kislányunk kb másfél éves se lenne.
Párszor kicsit fájt lent a hasam kb egy hete több nap főleg este, mint menstruáció előtt szokott, meg a mellem is kissé megdagadtak. Viszont mintha az első terhességemnél is lett volna ilyen.
Tesztet férjem majd csak holnap tud venni.
Fuu, ez a gyógyszer szerintem egy rakat szar. Már bocsi.
Első gyerek utan szedtem, de soha többet.
Az első 3 levél alatt nonstop véreztem. Akkor volt 2-4 hónapis a fiam. Utána meg sem jött egyáltalán. 8hónapos volt a fiam, már csak éjjel szoptattam, így egyre többet véreztem onnantól. Volt, hogy 21napig is eltartott. Aztán 12hónapos korában furán éreztem magam nagyon. Terhességet első körben kizártam, mert véreztem elötte neksokkal. Nameg a gyógyszert is szépen szedtem, nem szedtem más gyógyszert, hasmenés, hányás sem volt. Aztán mikor 4.napja voltam szarul, reggel hányással kezdtem, na akkor teszteltem pozitívat.
Fiam 1.szülinapja után 2 héttel. Mi kis különbséggel akartunk babát, de nem ennyire.
Oh, ettől féltem, hogy ilyen hatással lehet ez a fajta gyógyszer.
Mi is kis korkülönbséget szeretnénk, de inkább 2,5-3 évre gondoltunk, nem pedig másfél évre.
Ezt írta fel az orvos, nem olvastam utána. Szedtem rendesen, ahogy kell. Nem szedtem mást. Nem volt hasmenés vagy hányás se. Emiatt eddig fel sem tűnt semmi.
Neked nagyon sok vérzést okozott. Kellemetlen lehetett.
En sem olvastam utána akkor sajna.
A sok vérzés miatt visszamentem párszor a dokihoz, de ő egy legyintéssel mindig elintézte, hogy ez normális. Én naív meg hittem neki.
Azóta 2 gyerek van (az említett terhesség vetélés lett végül), a 2.szülés után dokit és gyógyszert váltottam.
Ez a gyógyszer sem volt 100%ig olyan, mint akartam, de az azáliánal klasszisokkal jobb. Most meg mar nem szoptatok, szedhetem a rendes gyógyszert 🙏
A szoptatás mellett szedhetők amúgy nem egy életbiztosítások baba terén. Kb egyik sem. Mindről olvasni rémtörténeteket. Többet mint jót.
1#
Én nem szedtem, de itt már többször is voltak kint kérdések és az alapján is gyakori volt a terhesség mellette.
Az a baj, hogy amit szoptatás melett lehet szedni, annyit ér mint halottnak a csók.
Ha nagyon nem akartok még babát, akkor pluszba védekeztek is. (bár akkor fölös a gyógyszer szedése.) Ha rendszeres ciklusod lenne, akkor lehetne ügyeskedni, hogy rizikós időben nem vagytok együtt... de így... hát marad az óvszer, ha még nem szeretnétek babát :S
Ha még valaki visszatalál ehhez a kérdéshez. Az Azália csak progeszteron "szerű" hormont tartalmaz és folyamatosan kell szedni, azaz nincs gyógyszer szünet. Mivel nincs gyógyszerszünet nincs megvonásos vérzés se, azaz nem menstruál mellette az ember.
Ennek a fajta fogamzásgátló aki pont ez a lényege, hogy folyamatosan olyan, mintha a ciklus második felében lenne az ember, így jó esetben nincs mellette ovuláció és nem lehet vérzés se. Senki ne hagyja abba azért, mert nem menstruál mellette! Amikor elkezdünk szedni egy gyógyszert illene elolvasni a betegtájékoztatóban, abban benne van minden fontos információ, pl ez is, hogy ne várjunk vérzést a gyógyszer mellett.
Akit nem nyugtatja meg az, hogy a gyógyszer miatt nem menstruál az néha csináljon egy tesztet és megnyugszik.
Amúgy én kifejezetten szeretem, én örülök neki, hogy az elmúlt 2 évben összesen 2x menstruáltam. (Terhes voltam, utána sokáig nem jött meg, utána pedig elkezdtem az Azáliát)
Kapcsolódó kérdések:
Minden jog fenntartva © 2024, www.gyakorikerdesek.hu
GYIK | Szabályzat | Jogi nyilatkozat | Adatvédelem | Cookie beállítások | WebMinute Kft. | Facebook | Kapcsolat: info(kukac)gyakorikerdesek.hu
Ha kifogással szeretne élni valamely tartalommal kapcsolatban, kérjük jelezze e-mailes elérhetőségünkön!